Díj.

1. Tedd ki a képet a blogodra.

2. Köszönd meg annak, akitől kaptad!

Köszönöm szépen Mizoo, sarah9619, PöSzöcske, BigSmilyGirl és candyfloss16 !:)

3. Írj 6 dolgot magadról!

• Sokak szerint, maga vagyok az ördög, a gonoszság maga, és a színtiszta igazság- bunkóság- megtestesítője. :D
• Rengetegen szeretnek a hülyeségem miatt.:) Hogy miért lettem ennyire idióta, és miért kaptam a perverz jelzőt, azt már nem tudom.^^"
• Bármennyire hihetetlen, nem vagyok egoista.:) Ami önfényező szöveg tőlem, az egész poén. Sosem hittem többet magamról, mint amennyi vagyok.
• Kegyetlenül pörögni kezdek bármilyen túlcukrozott édességtől.:D
• A legjobb barátaimat a Neon blogról ismertem meg.:)
• Velem nem érdemes kikezdeni. Mindig nekem lesz igazam. Igen, egy cseppet harcias vagyok, maximalista, és erősen hajlok az elvetemült jelző felé..:D

4. Küldd tovább 5 írónak linkkel együtt!

NoraOak

1wolfgirl1

Timy21

neonkék17

és valaki, aki nem neonblogos.:)

Cassie Frewer

5. Hagyj megjegyzést a blogukon!

Másik díj:

Szabályok:

1. Tedd ki a képet a blogodra!
2. Köszönd meg annak, akitől kaptad!

Köszönöm Timy21! :)

3. Küldd tovább azoknak a blog íróknak, akik szerinted megérdemlik!

Mizoo

1wolfgirl1

Lallita

és még vagy húszmillióan, akiknek lusta vagyok egyenként kimásolni a nevüket, majd beilleszteni.^^" Ők ne haragudjanak..:)

4. Hagyj megjegyzést a blogukon!

És egy másik díj:)

Köszönöm szépen  Bubble97, és candyfloss16! :)

Akkor. Hat dolgot kellene írnom magamról, de egyszer már leírtam, és mivel unatkozom, leírok még hármat..xd

* Van egy khm.. imádnivaló nővérem, aki imádja lehúzni az ő egyetlen szeretetre méltó húgocskáját, hogy utána mint egy igazi jó testvér, elherdálja, és pár napon belül akkora hisztit levágjon, hogy az ember totálisan kiakadjon tőle.^^ De, azért szeretem..xD

* Imádok röplabdázni, és horgászni. Az utóbbit nem leszólni. Egyszerűen megnyugtat, ha csend vesz körül, és a tiszta vízbe nézhetek, ahol úszkálnak a halak. Gyakran itt kapok ihletet, amit otthonra el is felejtek.^^

* Sokan színésznőt, vagy modellt akarnak csinálni belőlem. Előbbit a hihetetlen túlzásaim, és a hirtelenből kapott idiótaságaim miatt, az utóbbit pedig a magasságom, és testalkatom miatt..xd Segáz, fő a szerénység!xD ( ne higgy nekem, nem ilyen vagyok.:'D )

Küldd tovább négy írónak..

Fúú. inkább csak megjegyzést hagyok nekik..^^

Köszönöm szépen a díjakat..:)

36. The last chapter.

Bizony ám lányok, ahogy a cím is írja, ez az utolsó fejezet. Sajnálom, nincs rá magyarázat. Egyszerűen már nem tudom folytatni. Illetve, tudnám, csak a történet már nem ragad annyira magával, mint régen..

Befejeztem.. Mint régebben is megígértem, ez volt az utolsó blogom..:)

El NEM tudjátok képzelni, hogy mennyire fogtok hiányozni.. Hogy mennyire üres lesz nélkületek az életem..

Egyet sose felejtsetek. Számomra MINDIG ti lesztek a legfontosabbak. Hisz, egyedül nektek engedtem, hogy a szívem legmélyebb vágyait is elolvassátok..:)

Imádlak titeket..

Lily..:)♥

//The Last Chapter.//

10 év múlva

Egy mély sóhaj kíséretében ültem le a fehér, bőrkanapéra, dőltem hátra, és húztam fel magam mellé a lábaim. A kislányunk már aludt, így azt a pár óra nyugalmat, amit kaptam, a teljes relaxálásnak, és pihenésnek szenteltem. Imádtam az én egyetlen, gyönyörű, aranyszőke hajú hercegnőmet.

Ő teljesen ugyan olyan, mint én. Még kinézetre is, bár, az apja vonásaiból is örökölt egy keveset. Egyszerűen elképesztő. Amint megszületett, már az ujjai köré csavart minket. És mikor a hangját meghallottuk, maga volt a teljes ámulat..

Elmosolyodtam az emlék hatására.

Mint minden egyes szabad alkalommal, most is az életem váratlan, és döbbenetes pillanatain gondolkoztam. Eszembe jutottak a régi szép idők, amelyeket az akkori legjobb barátommal töltöttem, vagy mikor Justinnal sétálgattam, vagy épp utazgattam, és nevettem szét magam. Egyszerű pillanatok, számomra mégis a legértékesebbek.

Azóta viszont rengeteg minden megváltozott. Kezdve attól a koncerttől.

Amint vége lett az egész előadásnak, a képünk, amelyet ezek szerint a rajongó lekapott, már bejárta a fél világhálót. A sztárokkal foglalkozó híradósok találgattak, hogy ki lehetek én, míg a rajongók elvetemülten akarták bármely módon kioltani az életemet. Szerencsére, Justin végig mellettem állt, így könnyebb volt átvészelni az időszakot, és habár nem is nagyon zavart a tény, hogy több millióan kívánják, és várják a halálomat, az viszont rettentően bántott, hogy az a fiú, akit én szerettem, még csak felém se néz, de még a hívásaimra se válaszol.

Hosszú ideig emésztettem magam, fájdítottam a szívem, majd egyre könnyebben sikerült más fiúkat is észrevennem, és mint partner, szemügyre vennem. Ám, akkor megint minden tönkrement, mert egy kellemes nap után megláttam Őt, és egy lányt.. Ez még hagyján. Elviseltem volna. De azt már nem, hogy Austin mosolyogva felkapja a lányt a derekánál fogva, nevetve megpörgeti, majd megcsókolja. Ez volt az a pillanat, ahol egész életem legsötétebb korszakát éltem. Csak utazgattam Justinnal, engedtem, hogy vigasztaljon, és próbáljon belém lelket önteni.

A kapcsolatom vele maga volt az áldás. A kívülállók szerint egy tökéletes szerelmes párt alkottunk, holott, csak barátok voltunk. Mint idővel rájöttem, a legjobb barátom volt. Ő volt az, aki mindig mindenben mellettem állt. Az egész életem tőle függött. Jobban szerettem mindenemnél, amim valaha is megvolt.

Persze, vele sem múlt el olyan év, hogy ne kaptunk volna össze valamin. Egy alkalommal egy romantikus sorozaton vesztünk össze, aminek a vége az lett, hogy mind a ketten megsértődtünk, és nem voltunk hajlandóak beszélni egymáshoz. Három napig szótlanul életünk egymás mellett, majd a harmadik nap estéjén egymásra néztünk, és hangosan nevetni kezdtünk. Én a vállába boxoltam, ő az ágyra rántott, én tovább ütöttem, ő elhallgattatott. A gondolataim csak úgy csapongtak a csókja alatt. Szükségem volt rá, szükségem volt a csókjára, habár semmi különlegeset nem éreztem a szereteten kívül. Nem úgy, mint Austinnál.

Elmerengtem azon, hogy vajon milyen lenne, ha átadnám magam Justinnak, ha engedném, hogy úgy szeressen, ahogy kedve tartja. Biztos, hogy tökéletes éltünk lett volna, hisz kiegészítettük a másikat. Épp ezért engedtem el magam, és csak hagytam, hogy sodorjon az ár, ám mégis Austin jár a fejemben a nap minden percében.

És most itt vagyunk.

Van egy gyönyörű kislányom, és egy tökéletes férjem. Egy olyan, akiről mindig is álmodtam.

Egy féloldalas mosollyal az arcomon néztem fel a mennyezetre. A pasztell színek tökéletesen illettek hozzám, hozzánk.

Fentről csörömpölést hallottam, mire tudtam, hogy a Hercegnőm felébredt. Óvatosan mentem fel az emeletre, egészen a kicsi szobájáig. Halkan benyitottam, mire két kíváncsi, zöldeskék szempár meredt vissza rám.

- Túl hangos voltam?- suttogta magas hangján.

- Drágám!- dorgáltam finoman- Vagy játszunk, vagy soha többet nem foglak elvinni egy fotózásra sem!

A mondatom egy másodperc alatt hatott, és bepattant a kiságyába, majd szorgosan lehunyta a szemeit, és megpróbált elaludni.

Effy velem ellentétesen imádtam, ha fotózták. A lételeme volt a csillogás, és a pózolás.

Hogy mindent honnan tudom? Amint elmúltam tizennyolc, abba akartam hagyni a modellkedést, de annyira megszoktam már, ezt az egészet, hogy folytattam, így megállás nélkül dolgoztam. Hosszabb szabadságot akkor vettem ki, mikor az esküvőt szerveztük, és jött Effy is. Amint megszületett már fotózták, és különböző babareklámok arca lett, ami persze büszkeséggel töltött el, mégsem akartam, hogy úgy járjon mint én. Így mindig megkérdeztem, megkérdezem tőle, hogy akarja-e egyáltalán még csinálni? Hogy boldoggá teszi-e az a munka, ami én annyira gyűlöltem. A válasza természetesen igen volt.

Lentről egy autó halk motorját hallottam, mire boldogan futottam le a lépcsőn, és nyitottam ki az ajtót. Épp abban a pillanatban szállt ki az autóból. Ajkán az a félmosoly ült, aminek láttán a szívem hatszor olyan gyorsan kezd verni, mint általában. Felém lépett, barna haja a szemébe lógott. Szemeivel az enyéimet pásztázta, mialatt hosszú ujjaival rátalált az enyéimre, és lazán összefonta őket. Egy lassú mozdulattal közelebb hajolt, majd puha, telt ajkait az enyémekre illesztette, és megcsókolt.

A térdeim azonnal elgyengültek, alig kaptam levegőt, míg az eszem teljesen eltompult csókja feledtető mámorától.

Ő volt számomra a tökéletes társ. Akárhányszor is átgondoltam a történteket, sosem bántam meg, hogy a szeretet győzzön a szerelem felett. És épp ennek a  kitartásnak köszönhetem, hogy a kezeim között tudhatom Őt. Austint.:)

35.

Kérlek..:)

http://www.facebook.com/divatEsMindenMas

A hófehér asztalon álló üres üveg, és a mellette álló kis pohár mindent megmagyarázott.

A könnyeim, mint valami aljas árulók, elöntötték a szememet, hogy teljes tudatába hozzanak a ténynek, miszerint az anyám nincs magánál. Hogy amiket mondott, nem fogom tőle többször hallani. Egy pillanatra láttam, hogy ajkai lefelé görbülnek, majd két halk dudaszó után sarkon fordultam, és amilyen gyorsan csak tudtam, kifutottam a házból, majd bepattantam az egyszerű fekete autóba.

A vezető ülésen egy hatalmas néger ült, arcán kedves mosollyal. Kezét, melyet a kormányon pihentetett, felém nyújtotta, majd mély, dörmögős hangon bemutatkozott.

- Kenny Hamilton!- villantotta ki hófehér fogait, melyek annyira elütöttek a sötét kinézetétől.

- Alice Stannard!- viszonoztam a felém nyújtott kezet, miközben óvatosan elmosolyodtam.

Kenny indított, én pedig az ablak felé fordultam, és észrevehetetlenül letöröltem a kitörni készülő könnyeimet.

Mosolyogva ültem, és figyeltem a színpadon táncoló fényeket, a ritmusra mozgó embereket, és a koncentráló, izzadt Justint. Bal lábával folyamatosan a ritmust verte, míg az összes rajongó, akik az elsőbb sorokban álltak, vadul sikítoztak, és kezüket az égnek tartva remélték, hogy pár másodpercre elkaphatják kedvencük kezét. Míg a mosolygó tömeget néztem, a zene lassan elcsendesült, Justin lihegve lefutott a színpadról, és felém tartva, útközben, kikapta a rá váró statiszta kezéből a vizet, óvatosan ivott pár kortyot, majd egy kisebb törölköző segítségével megtörölte a homlokát. Mosolyogva elém állt, karjait a derekamra csúsztatta, és közelebb húzott magához.

- Na, hogy tetszik?

- Hát, kétségtelen, hogy a mozgásod valami eszméletlen, és hogy több millió lányt vagy képes pár perc alatt extázisba hozni!- mosolyodtam el halványan.

Ő csak hangosan felnevetett, majd nyomott egy gyors puszit a számra, és visszafutott a színpad bejáratához. Kilépett a látóteremből, mire vigyorogva megráztam a fejem.

Lassan éreztem, hogy a mellkasomba egy kellemetlen fúrásszerű érzés árad szét. Zavartan néztem fel, és találkozott a tekintetem a velem szemben álló, hosszú, barna hajú, gyilkos tekintetű lányéval. Arca bal felére lilával a ’JB’ felirat volt felfestve, míg a felsőjén a My World album borítója díszelgett. Felhúzott szemöldökkel meredt rám, kezében a telefonját szorongatva, majd engedett a táncos finom noszogatásainak, és fellépett a színpadra. Mielőtt eltűnt volna, még egyszer visszanézett rám, mire elkapott a rosszullét, és a hányinger..

34.

rizsa lesz a javából lányok..:D Először is, köszönöm azt a 900(!!!) kommentet, amit 34 fejezet alatt összehoztatok.:) El nem tudom mondani, mennyire hálás vagyok érte. A következő. Köszönöm, hogy kitartotok mellettem, és segítetek ott, ahol tudtok.:) A másik.:) Nemsokára, elérkezik életem legboldogabb napja..:D Kíváncsi vagyok, mire gondoltak, mi az..:D Aki kitalálja, jutalmat kap.:D És Ő fogja megszabni, hogy mi legyen az..:D Akkor az utolsó előtti..:) A rész szerintem rémesen szar, kérlek nézzétek el nekem.:) És az utolsó: a régi szabály még mindig érvényben van.:D 15 komi és kövi.:)

UI: GRATULÁLOK ÁGII!:D♥

Az arca kipirult, fejét szégyenlősen leszegte. Torkát halkan megköszörülte, majd újra, óvatosan a szemembe nézett.

Emlékeztetnem kellett magamat, hogy Ő nem tehet semmiről, hogy nem az Ő hibája, hogy a hangulatom egyenlő a nullával. Megpróbáltam ugyanaz a kedves, mosolygós lány maradni, akit már megszokott, így egy halvány mosolyt erőltettem az arcomra, majd célzatosan az ágyamra néztem.

- Khm.. Csak azért jöttem Miss., hogy szóljak, az édesanyja már várja.. – köszörülte meg újra a torkát, majd amilyen gyorsan csak tudott, becsukta az ajtót, és elsietett.

Egy nagyot sóhajtva fordultam a tükör felé. Tán ennyire rémisztő lennék?

Miután sikeresen megnyugodtam, és beletörődtem a ténybe, hogy amit anyám elrendel, az úgy lesz, belebújtam a drapp magas sarkúmba, és átsétáltam a szobájába.

Az ajtaja nyitva volt, bentről halk dudorászás hallatszott. Összeráncolt szemöldökkel léptem be, kíváncsian, hogy vajon mi ütött a hatalmas sminkasztal előtt ücsörgő nőbe. Utoljára akkor hallottam énekelni, mikor kicsi voltam, és addig könyörögtem, míg nevetve dalra nem fakadt.

Szép arcán egy halvány, de magabiztos mosoly ült. Ajkai körül egy halvány ránc látszott, amely kiemelte a sötétvörösre színezetett ívét. Keskeny arca egy szívre emlékeztetett, kiengedett, hosszú szőke haját látva. Sötétkék szemei ragyogtak, ahogy egyre szélesedő mosollyal végigmért engem. Telt ajkai mögül előbukkantak hófehér, tökéletes fogai. Egy gyengéd mozdulattal közelebb hívott magához, majd felállt, puhán a kezemre fogott, és a székhez vezetett. Óvatosan, a vállamon végigsimítva lenyomott rá, majd ujjait a hajamba fúrta. Egy jóleső kuncogás tört ki belőle, mikor meglátta a zavart, és az értetlenséget az arcomon.

Végül lassan, és alaposan kifestett, és egy gyönyörű fonatot készített sűrű hajzuhatagomból. Csodálkozva szemléltem önmagam, majd a még mindig mosolygó anyámat. Nem tudtam elképzelni, hogy mi történhetett vele. Hogy mitől változott meg ilyen gyökeresen.

Ujjai újra a kezemre fonódtak, felhúzott ültemből, lassan körbeforgatott, majd egy halvány mosollyal az arcán, tétovázva, és sután megölelt.

Az érzésár, ami feltört belőlem, teljesen magával sodort, és lesokkolt. Nem tudtam mit csinálok, csak éreztem, hogy egyre szorosabban, és egyre mélyebbre bújok vékony karjai között. Az egész bensőmet átjárta a boldogság, és a visszafojtott szeretet. Mosolyogtam. Immár szívből. Nem érdekelt, hogy mi is történt valójában, hogy hova tűnt az a hárpia, aki egész eddig velem együtt lakott, csak a gyorsan múló pillanatra koncentráltam.

- Szeretlek Alice… Tudom, hogy rengeteg hibát követtem el, és rengetegszer bántottalak meg, és hogy gyűlölöd a modellkedést… De ne tudd meg, hogy engem mennyire boldoggá tesz az, hogy ott állsz, és engeded, hogy fotózzanak, mindezt az én kedvemért… El nem tudod képzelni, hogy mennyire büszke vagyok rád, kincsem! Az életemnél is jobban szeretlek! Habár tudom, sosem mondom, vagy mutatom ki. Csak tudd drágám, hogy te vagy a mindenem... És ne tévesszen meg a zord, komoly külsőm. Megígérem, ezentúl megpróbálok igazi anyaként viselkedni, nem pedig egy utolsó hárpiaként…

Zavartan húzódtam el tőle, és bámultam bele a sötét szempárba. Mint valami víztükör, tisztán láttam önmagam a tekintetében.

Sosem volt fényes a viszonyunk, de ennyire kedves még sosem volt. Épp ezért gyanakodva körbefürkésztem a hófehér szobát, mikor megakadt a szemem valamin…

33.

Jajj lányok, ti nagyon félreértettetek.xD Én szeretem a One Directiont.:D Főleg Zayn-t, de ezt most hagyjuk.*-*_Ági

Az előttem álló két szolgáló szemlesütve, pirulva figyelték a tehetetlen dühömet, míg az anyám mellettük állt, és némán, kritikus szemmel vizslatta a törölközőbe bugyolált testemet. Éreztem, ahogy a hátamon végigfut egy elnyomott érzés, majd ahogy automatikusan feljebb emeltem az állam, húztam ki magam, és szorult ökölbe a kezem.

Végül egy határozott mozdulattal az ágy felé bökött, ahol már a kikészített ruháim vártak. Az anyámnak mindig is jó érzéke volt a divathoz, és ahhoz, hogy valakiből a maximumot hozza ki.

- Azt fogod felvenni. És ma én sminkellek ki!- jelentette be, majd újra végigmért, és kisietett a szobámból.

A fogaimat csikorgatva, remegve léptem az ágyhoz, és hunytam le a szemeimet, majd vettem egy mély lélegzetet.

Torkig voltam. Elegem volt a viselkedéséből! Abból, hogy folyton irányítani próbált. Hogy amit ő csinált, az szent volt, és sérthetetlen. Hogy minden csakis róla szólt. Senki másról. Egyedül ő volt a középpontban, és a rég elvesztett karrierje.

Már semmi sem számított. Az eddigi érzéseimet iránta, a szeretetet, az ölelés hiányát már kiölte belőlem.

Nem tudtam úgy bízni benne, ahogy egy vad idegenben. Képtelen voltam már megbeszélni vele a legátlagosabb témákat is, hisz annyira eltávolodott tőlem.

Már egy senki volt a szememben. Egy ember, aki említésre sem méltó.

Az indulattól fortyogva bújtam bele a puha, ujjatlan toppba. Az elején hatalmas ajkak voltak, az amerikai zászlóval dekorálva, rajta néhány elszórt flitter. Belebújtam még a szűk, világos, koptatott csőnadrágomba, majd egy vékonyabb, színben passzoló kardigánba. Amint kész lettem, leültem a kisasztalom elé, és némán kibámultam az ablakon.

A nyugalomhoz vezető utamat egy halk kopogtatás zavarta meg. Villámló tekintettel néztem az ártatlan szempárba..

Köszönöm szépen a kb. 900 kommentet, a több mint 11. 900 látogatót, és azt, hogy itt vagytok nekem.:)

Prológus

Hölgyek.:) Igen, tudom, nincs magyarázat.:) Csak jött.:)

Szerintetek érdemes lenne folytatnom?:) A véleményetekre sokat adnék..:)♥

Némán figyeltem a zord, komor sötétséget. A hideg szellő a hajamba kapott, óvatosan végigcirógatta az arcom, majd végigsuhant a kifeszített íjam fa nyelén, majd a tűhegyes, méregbe mártott fejen, végül Might hosszú, fekete loboncába tépett.

Az alattam lévő állat nyugtalanul horkantott egyet. Nem tudtam rá figyelni, holott én is pontosan tudtam, hogy mekkora veszélyben vagyunk. Egy rossz mozdulat, egy figyelemfelkeltő hang, vagy lépés, egy elvétett nyíl, és halottak vagyunk.

Ez már nem a jól begyakorolt, olykor nevetséges próba volt, nem is az a fából összerakott kis célpont, amit szinte minden nap lődöztem.

És már Ő sem volt mellettem.

A kezem egy pillanatra megremegett, míg a rémség után kutattam. Hirtelen, szörnyen halk mocorgást hallottam a tőlem úgy tízméternyire lévő sűrű akácos felől. A szívem hevesen vert, szinte teljesen elnyomta azt a halk morajt, amire koncentrálnom kellett. Az adrenalin szintem az egekbe, amit sikeresen Might-ba is átvezettem. Éreztem, ahogy a lábam alatt a szíve nagyokat, és erőteljeseket dobban, szinte már félő volt, hogy meghallják..

És abban a pillanatban, előbukkant egy fej a hatalmas sötétségben, majd két, hatalmas, félelmetes, rikító sárga szempár meredt ránk.

Nem volt több időm. Cselekednem kellett.

#Special

Hölgyek, ez egy különleges novella, csak tőlünk, csak most.:) Közeleg a Valentin-nap, és már jó ideje írjuk ezt a kis csekélységet Alyshonnal.:)

A lány valami elképesztő. Egyszerűen imádom.:) Nem tudom, mi vett le így a lábamról vele kapcsolatban, de hogy sikerült rávennie, hogy írjak vele egy 28(!) oldalas novellát 2 nap ismeretség után, nem kis feladat.:D Legalábbis engem nézve..:D

Mindegy, a hibákat tessék elnézni, mi is emberek vagyunk.:)

Imádunk titeket.:)

És reméljük, az elkövetkezendő hatalmas alkotásunkba is bele fogtok kukkantani..

Amúgy, a történet egy Hogyan dobjuk Selenát novellának indult..:) A szerelmet azért fűztük bele, mert így szebb lett a vége.:)

Imádom, az eget mikor be van borulva. Olyan mélykék, mint a kedvenc színem, különös módon mindig azt mondták, hogy a szemem színe alkalmazkodik az ég színéhez . De most nem volt velem senki , és talán nem csak a színét, hanem a hangulatát is visszatükrözték volna. Dühöngtem, mint a tenger minek a hullámai mellettem csapdosták a partot. Nem bírtam ki otthon! Le kellett jönnöm a játszótérre, ahová nyugodt emlékek kötnek. Mélyeket szívtam a sós levegő illatából az én „tornyom tetején” mikor hallottam hogy valaki a játékon mászik felfelé .

Automatikusan kaptam hátra a fejemet, és a korlátba kapaszkodva készen arra hogy leugorhassak ha ellenség közelít figyeltem a karcsú de mégis szikár alakot aki levetődik nekem háttal a mászóka egyik sarkába tőlem messze.

A fekete póló megfeszült a hátán , és a szürke suttyó sapija bejött. Nem foglalkoztam vele innentől kezdve sokat. Biztos voltam benne hogy nem ismerem, innentől fogva ha nem oktat ki hogy mekkora egy barom is vagyok , nem foglakozom vele. Viszont lehet hogy ez a dolog, mármint hogy nem zaklatjuk egymást ilyen állapotban, nem volt kölcsönös.

- Remélem nem zavarok. - hangja közömbös volt velem szembe, de mégis érződött rajta az a bizonyos megtörtség.

- Engem aztán nem… - beszéltem a tengerhez, mert idegenekkel nem szokás.

- Te miért vagy itt? – kérdésére megfordultam és kicsit meglepetten ért, hogy nem fordult meg felém hogy rám nézzen miközben kérdezett.

- Te miért vagy itt? – kérdeztem vissza hátha ezzel végre lerázhatom a hülye kérdéseit. Azért mert együtt ülünk itt attól még nem kell beszélgetnünk. Mi baja van ennek?

- Szerelmes vagyok? – levette sapkáját és megrázta a haját, biztos deszkás fazon.

- És? – vállat rántva , próbáltam hangommal utalni neki hogy nagyon nem érdekel a kis sztorija.

Nem jött válasz viszont hallottam, hogy mocorog. Csak reménykedtem benne, hogy itt hagy és végre ismét egyedül maradok. De tévedtem , mikor leült mellém érdekes érzések töltöttek el.

- Csak kérlek, ne sikíts! – félve nézett rám engem viszont elöntött a düh hogy azt hiszi én is az egyik rajongója vagyok.

- Nem vagyok a rajongód, miért vagy itt? – kérdeztem szemeimet összeszűrve.

***

Nem az a barátod, akivel nap-mint nap együtt lógsz, mert azok a barátok elvesznek mikor egy kicsit is hanyagolod őket más problémák, miatt. A barát az, akit ritkán látsz, de mégis tökéletes köztetek az összhang és nem telik el úgy egy perc, se hogy szó nélkül maradnátok. Az a barát, aki tudja a legnagyobb titkodat mégsem beszéltek róla soha, figyelembe veszi ugyan, de nem rója a tetteidre, sőt úgy tesz, mintha az teljesen természetes lenne.

- Én voltam lent 30.-án. – hihetetlen hogy ezen veszekszünk.

- Én meg voltam itt 4. én. – nehogy már engem vádoljon, azért mert rég találkoztunk.

- Én akkor Párizsban voltam. – mondta vállat hózva.

- 30. - án osztálykirándultam.

A különös az, hogy mindkettőnk élete nagyon zsúfolt, én vigyázok a két húgomra ő pedig a világot járja . Nem tartjuk a kapcsolatot máshol , se neten se telefonon , úgy beszéltük meg hogyha itt össze futunk akkor összefutunk. Én sem fogok ide járkálni minden egyes nap és ő sem. A sors mind kettőnk szerint irányít minket és ha úgy van rá szükségünk akkor találkozunk .

Éjszakába menőleg beszélgetünk. Mindig olyan dolgokról amit mondjuk mással aki jól ismer minket nem beszélnénk meg.

- Mi van a barátnőddel? – minden alkalmi téma.

- Imádom, bár múltkor volt egy érdekes beszélgetése telefonon Taylorral. – vont vállat.

- De te nem foglakozol vele igaz? – erre csak vállat vont ismét – Anyukád mit szólt hozzá?

- Szokásos monológ… - amit én már nagyon jól ismertem, mert fantasztikusan tudja előadni. – Most tőled is meg fogom kapni? – kérdezte félve.

- Nem, tudod nagyon jól. Soha nem mondanám, meg mi lenne a jó neked. mert azt csak te tudod eldönteni , és amúgy is… teljesen fölösleges mert úgyis az lesz amit te akarsz . Felnevettem, majd a vállába bokszolva hagytam, hogy tovább játsza a nagy és kemény fiút. Persze, minden egyes találkozásunk alkalmával áradozott a lányról, és minduntalan egyre komolyabbá vált. Sosem értettem, hogy tud valakit ennyire szeretni. Hogy képes ennyire tisztán, gátlások nélkül megbízni benne. Én a saját anyámban nem bíztam ennyire, mint ahogy ő a barátnőjében.

***
A következő pár hónap alatt megfigyeltem, hogy mekkora hatása lehet a szerelemnek egy férfira. Mialatt ő a barátnőjével volt, vagy turnézott, én a kutyámmal tébláboltam a kedvenc játszóterünkön. Ugyanúgy, mint aznap este.

A nap már lemenőben volt a hatalmas égbolt messzi pontján, a tenger pedig csendesen hullámzott. A nyári szellő az arcomat simogatta, míg kiskutyám össze-vissza ugrált az egyre sötétedő aranyszínű homokban. Világos bundáján megcsillant a napfény, mire elmosolyodtam. Anabell,- mert így hívták- csak közelebb ugrált hozzám, és a nyakamba csimpaszkodott.

Nevetve játszottam vele, mikor egy mély, rekedtes hangot hallottam felharsanni. Azonnal felé kaptam a tekintetemet, majd a jókedvtől vezérelve felpattantam, és felé rohantam. A nyakába ugrottam, és átöleltem. Egy percig csodálkozva, és dermedve állt a váratlan reakcióm alatt, majd karjait a derekam köré fonta, és szorosan magához húzott.

Ez volt életemben az első, hogy egy fiú, átölelt. Első volt, és különböző. Rengeteg fiú barátom volt, náluk mégsem éreztem azt a fajta bizsergést, és különlegességet, amit az Ő ölelésében. Pirulva támasztottam az állam a vállára, és szívtam be kellemes illatát.

Egy lassú mozdulattal elhúzódtam, majd rámosolyogtam.

- Régen láttalak!- döntöttem oldalra a fejem.

- Sokat változtál!- mért végig vigyorogva, majd lehajolt, és megvakargatta kiskutyám fülét.

- Mondja az, aki pár hónappal ezelőtt még egy magas volt velem és nem állt égnek a haja. – hirtelen mozdulattal összeborzoltam zselézett haját mire elfintorodott.

- Na igen, a borítás változott csak , a tartalma ugyan az . – forgatta meg a szemeit, és haját igazgatva indult meg velem a mi kis törzshelyünkhöz, a mászókára.

Az idő gyorsan telik mikor sok megbeszélni való van két ember között, szinte észre sem veszed hogy-hogy elrepül. Eddig mindig ellent tudtam mondani neki és simán haza zavartam, hogy én is az ágyamba találjak, de most valahogy nem ment. Órákig bírtam hallgatni, ahogy beszél, és be sem tudtam fogni a számat mikor rám került a sor. A hajnali órákban kellett búcsút intenünk egymásnak, és nem is azért mert nagyon álmosak lettünk volna , hanem mert neki ismét repülőre kellett szállnia és az én édes kutyusom is a fejét ölembe hajtva aludt.

***
Következő alkalommal nem várt helyen találkoztunk. Barátnőimmel sétáltunk a plázában és kerestünk az egyik osztálytársam a babaváró bulijára valami megfelelő ajándékot, viszont természetesen egy lány csoport, ha vásárolni megy, akkor nem csak egy bizonyos, előre betervezett boltba megy be, hanem addig járnak boltról-boltra míg a lábuk le nem rohad.

Egy sport szaküzletbe lépett oda hozzám a sapkás polcnál, amit kivételesen egyedül nézegettem, mert öcsém szülinapja filmesen kifejezve coming soon. Eleinte fel sem ismertem, mert nem nézett rám, de a hangja, ami megcsapta fülemet rögtön izgalmat keltett testemben.

- Tervezte, hogy ma este meglátogatja a partot? – levette egy sapkát a polcról és tanulmányozni kezdte.

- Te mit keresel itt? – kérdeztem felé fordulva.

- Én csak egy ritka látogató vagyok a városban, aki azt hallotta a tengerparton barátra lel az ember. – nem hittem el hogy kajak turistát játszik.

- Ami azt illeti igazak a mondások, tapasztalatból mondom… - a polcok felé fordultam és én is levettem egy sapkát .

- Akkor biztos sokszor látogat le oda, mint például ma este? – kérdezte költőien, hallottam hangján hogy vigyorog.

- Ami azt illeti az itteni oktatási rendszer sem kutya, az embereknek képesek annyi száz oldalt feladni amennyi barátot találnak a strandon. – sajnos bele kellett gondoljak abba is hogy anya megöl ha nem tanulok a féléves vizsgáimra, pedig epekedtem azért hogy ismét beszélhessünk egy tartalmasat.

- Ezt nem mondhatod komolyan! – váltott át komolyra hangja és ezúttal éreztem tekintetét arcomon.

- Ha nem tanulok, akkor tuti meghúznak a vizsgákon. – nem szívesen mondtam ezt neki még akkor sem ha belül minden pici hang azt ordította hogy beszélni akarok vele.

- Holnap el kell menjek és a turné leírásai szerint… - elkezdett számolni a kezén .

- Hé megbeszéltük hogy nem tervezünk találkát! – szóltam rá kedvesen, kezemet vállára csúsztattam .

- Hiányoznak a beszélgetések! – nagy levegőt vett és erőteljesen fújta ki.

Tudtam, hogy nem helyes! És azt is tudtam, hogy nem vagyok benne biztos, de felé fordultam és kezemet nyújtottam felé.

- Toll? – néztem rá reménykedve. Kérdőn nézett rám mire csak ujjaimat meglebegtetve sietettem, mert szemem sarkából kiszúrtam, hogy a lányok a szemben lévő üzletnél fizetni készülnek.

- Tessék, de minek? – a kezembe adott egy vékony filcszerű tollat mire én a számba vettem kupakjára, ráharapva írtam fel gyorsan a számomat alkarjára a lehető legkisebb számokkal.

Megijedtem mikor kikapta a kezemből a tollat és csuklóm után nyúlt, de érintésétől teljesen elgyengültem. Mikor kész volt kikapta a számból a kupakot és zsebre dugta a tollat.

- Te hívsz vagy én hívjalak? – kérdezte vigyorogva.

- Megcsörgetsz, ha a parton vagy. Ha felveszem, akkor megyek, ha kinyomom, akkor nem tudok menni. – mondtam és gyorsan meg akartam ölelni majd elfordulni tőle, hogy a lányokat beelőzve kiérjek a boltból mielőtt bejönnének.

- Azt hittem legalább beszélgetünk… – kezeivel derekamra fogott és nem engedett el.

- Te ördög vagy én pedig angyal,… az angyalok nem merészkednek a pokolba, az ördögöt pedig megvakítja a fény… a játszótér a föld ,mi nem a menny nem is a pokol.

- Én ott leszek este a dedikálás után. – egy pillanatra szorosan magához ölelt, adott egy puszit arcomra. Kezei, lassan de mégis számomra elég gyorsan hagyták el az oldalamat. Fájdalmasan fordultam meg és indultam el a kijárat felé mikor észrevettem, hogy még mindig a kezembe fogom a sapkát, hál’ istennek még az ellenőrző kapu előtt észrevettem és csak leraktam a pultra.

Este az ágyamban ülve mikor a könyvek szanaszét hevertek körülöttem és a jegyzetekben úsztam, telefonom valóban megcsörrent. Nagyot nyeltem szememet lehunyva, mert akartam őt látni, sokkal egyszerűbb lett volna találkozni vele, mint hogy itt üljek efölött az istenverte matek fölött, amit egyáltalán nem értek. Félve vettem kezembe a telefont és bizony-bizony szívem tiltakozása ellenére mégis az ő száma jelent meg fekete Bleck Berrym kijelzőjén. Hogy honnan tudtam név nélkül hogy biztosan ő az ? Másfél órán keresztül dörzsöltem a karomat körömkefével és szappannal hogy lejöjjön az alkoholos filc, de ehelyett csak azt értem el, hogy a kezem kisebesedett a telefonszám körül. Ki az a bolond, aki ennyi vacakolás után ne jegyezte volna meg a számot és ne tudná álmából felriadva is? Ujjamat a megfelelő gombra helyeztem és egyetlen mozdulattal tudattam vele hogy sajnos az én világom nem egy mese, tökéletes élettel, és egy tökéletes herceggel. Mert az ő hercegnéjével szembe engem a herceg még csak soha életemben meg sem környékezett. Egyáltalán számomra hogy is néz ki az a herceg? A számokba és a Reformkorba temetkezve erről nem is nagyon tudtam elgondolkodni az este folyamán aztán valahogy felesésbe merült ez a kérdés… egyenlőre.

***

Zokogva rohantam le a tengerpartra és próbáltam kiverni a fejemből a látványt mikor Zac – a barátom – egy másik lányt csókol meg helyettem. Fájt, mert hittem benne, vakul hittem, hogy ő az én hercegem . Fizikai fájdalmat okozott hogy körülöttem mindenki boldog de ő az enyémet boldogtalanná tett. Összeestem a homokban. Egyedül akartam lenni, sírni öntudatlanságig, de a telefonom megcsörrent. Kivettem a zsebemből a telefont, és mintha bevonzottam volna azzal, hogy ide jöttem. Nem akartam, hogy kioktasson, nem voltam kíváncsi a tökéletes szerelmére. Kinyomtam, és reménykedtem, hogy nem talál meg, de nem volt mázlim.

- Ha nem akarsz látni akkor azért közölhetted volna két szóval. – hangja fájdalmasan csengett hátam mögül.

- Nem vagyok szalonképes. – montam szipogva, és a gombócot torkomban egy vállhúzással is próbáltam vissza nyomni.

- Miért sírsz?! – hangja ijedt volt gondolom meglepte a látványom mikor elém sétált.

Ő volt az egyetlen a mai napon aki sírni látott, akinek hagyjam hogy magához húzzon és vigasztaljon, csendben ölelte rázkódó testemet és hallgatta néha felbömbölő sírásomat.

- Azt mondta szeret … - suttogtam néha neki.

- Hidd el van a világon más aki sokkal jobban fog szeretni téged. – ez volt a válasza, legalábbis mindig ez volt a lényege mikor néha hozzám szólt a sok ”Shhh” között.

Értékelte bennem, hogy vallja az én elméletemet, miszerint nem ad ”jó” tanácsokat és nem oktat ki hogy-hogy lett volna helyes. volna helyes. 
Pár óra elteltével, már némán ültünk a megszokott helyünkön. A fejem a vállán pihent, a keze a derekamat ölelte. Már nem sírtam, csak az égető érzés maradt bennem. A szívem mint valami sebzett állat próbálkozott a folytatásra, mégsem sikerült továbblépnem. Justin végig néma csendben volt, mialatt meséltem, csupán az arcáról olvastam le a reakcióját. Miután valamelyest szinten megnyugodtam, egy kicsit elhúzódtam tőle, és az arcába néztem. Tekintete a messzeségben járt, sötétbarna szemeiben a hold fénye csillant. Ajkait összeszorította, vonásai megkeménykedtek.

-Veletek minden rendben?- kérdeztem pirulva, miután rájöttem, hogy a mai este jóformán rólam és a problémáimról szólt. Tekintetét rám emelte, arcára egy mosolyt erőltetett, majd bólintott egyet. Derekamnál fogva közelebb húzott magához, mire az arca eltűnt szemeim elől. Felvont szemöldökkel ráztam le magamról ölelő karjait, majd lendítettem át a lábam az övéin, és emelkedtem fel. A térdemen állva figyeltem a vonásait, ami meglepődöttséget tükrözött. Kezemet a vállára simítottam, és komolyan néztem rá.

-Ne hazudj! Ismerlek már annyira, hogy tudjam mikor mondasz igazat, és mikor lódítasz! Gyerünk, ki vele, mi a baj!- morogtam, miközben a sötétség ellenére megpróbáltam kiolvasni a szemeiből a választ.

-Ajj.. Ez bonyolult.. -fordította el a fejét, és egy mélyet sóhajtott. A bal kezem segítségével arcát finoman az enyém felé toltam, mire kínlódva a szemebe nézett.- Megváltozott! Nagyon! Már nem az a lány, akibe beleszerettem! Ő már nincs.. Vagy ha van is, szörnyen mélyen eltemetve..- a földet kezdte el pásztázni, majd hallgatásom az egyre gyorsabb mesélésre késztette. - Mikor járni kezdtünk egy kedves, vicces, szerény lány volt. Aztán folyamatosan változni kezdett. Most meg már ott tartunk, hogy olyan ruhákba járkál, hogy csak nézek. Egyre több pasival leáll flörtölni, és velem egyre kevesebbet törődik. Már nem az a lány, aki volt. Már ahhoz is túl egoista, hogy azt mondja, hogy szeret. És Taylorral is egyre többet találkozgat...
Egy hatalmas sóhajjal hátát a fa lapoknak döntötte. Lassan az ölébe ereszkedtem, két oldalról kezeim közé fogtam az arcát, és komolyan néztem rá.

- Hívd fel! És beszélj vele. Ha szereted, megteszed. Ha szeret, meghallgat. Szerintem, ez a fair.

Bólintott, de nem mozdult. Tekintetét az égnek emelte, mire a nyaka köré fontam karjaimat. Szorosan megöleltem. Szükségem volt rá. Az ölelésére, a jelenlétére, a vigasztalására.

- Minden rendben lesz! Csak bízz bennetek!- suttogtam fülébe.

***

- A Bahamák gyönyörű hely és Sellyvel csak még szebb volt, neked köszönhetem hogy „megmenekült a kapcsolatunk” , ha te akkor, nem mondod hogy hívjam fel, biztos vége lett volna. – valahogy én nem így képzeltem el a következő találkozásunkat, mármint hogy ő áradozik itt nekem én pedig hallgatom.

- Örülök, hogy minden rendbe jött. – rávillantottam több mint 30 vattos mosolyomat és kutyusomat kerestem szememmel a tengerben, akit meg is találtam , boldogan játszott.

- Olyan jó őt újra közel érezni magamhoz. – sóhajtott fel és tekintetét az égre emelte.

- Mennem kell . – dehogy is kellett otthon senki nem volt, de valamiért nem tudtam most hallgatni az áradozását a tökéletes lányról.

Az elmúlt hetekben, amiről ő nagy sebbel-lobbal áradozik én csak egyszerűen még jobban mélyebbre zuhantam. Fogalmam sincs mi vett rá arra, hogy életemben először megnézzek egy Justin Bieber rajongói oldalt. Minden nap volt róluk fent egy új kép a „nyaralásukról” és egyszerűen majd behánytam Selena látványától. Maga a tökéletesség, és ettől elkap a rosszul lét, és most hogy még Justin is áradozik róla…

- De hát még te nem is meséltél, hogy mi történt veled az elmúlt hetekben! – megfogta karomat és a nagy sétálásban megálltunk, más esetben a gyönyörű naplemente, ami megvilágította arcát romantikus lett volna.

- Semmi extra nem történt velem mostanság Justin …- mosolyom biztos, hogy hamiskás volt, de ebben a félhomályban csak nem tűnik fel neki . – Viszont anya otthon vár, mert jönnek valami rokonok. - Kamu. És valószínűleg érezte is a hangomon, mert kételkedve nézett rám. Elfordultam pillantása elől. És fütyültem kiskutyámnak ezzel jelezve hogy ideje indulnunk.

- Még csak 8 óra van. – mondta keseregve mikor vissza fordultam felé . – Milyen rokon látogat hozzátok éjszaka? – biztos hogy rájött a kamura de én gyorsabban reagálok .

- Holnap jönnek … de ma elő kell készíteni a vendég szobát, meg anya meg akarja csinálni a sütit hogy holnapra kihűljön .

- Akkor nincs arra esély hogy esetleg holnap is lássalak? – kérdezte reménykedve.

- Nem hiszem… - nem néztem a szemébe, lehajoltam és rátettem a nyakörvét kutyusomra. – Majd talán legközelebb. – Mosolyodtam rá őszintén.

- Most már jó lenne, ha egy egész napot és nem csak egy délutánt töltenénk együtt.

– lépett közelebb és ölelt meg. – Legközelebb elviszlek egy egész napos programra .- nyakamba bólintott. 
Ez volt az a pillanat amikor elszállt minden tiltakozási erőm és szívem szerintem azt mondtam volna neki hogy”Haló! Csak vicceltem! Egész éjszaka a tiéd vagyok.” De akkor vajon mit gondolna? Szorosan ölelt magához és annak ellenére, hogy kutyusom már lyukat rángatott a kezembe póráza segítségével kezeimet mégis lapockáira simítottam és öleltem vissza, de biztos kevésbé szorosan, mint ő engem.

- Vigyázz magadra ! – halántékomra adott egy puszit és kezeit csípőmön megdörzsölgetve hátrált el .

- Ezt inkább nekem kéne mondani világutazókám…- mondtam neki flegmán majd szép lassan hátrálva tőle elindultam hazafelé. Még feltartotta a füléhez kezét egy telefont formálva kezéből ezzel jelezve, hogy majd hívni fog, én csak bólintottam intettem neki és megfordultam. Szívem mélyén remélni mertem, hogy nem tud nélkülem meglenni pár percnél tovább és most rögtön megcsörget, de mikor hátra néztem már nem találtam sehol.
***

Ott álltam a kezembe majdhogynem 2 hónap után a telefonnal, ami csörgött. Az egyik ismerősnőm bankettjére vagyok hivatalos és én mégis megnyomom a „fogadás” gombot.

Tudjátok milyen mikor bántok valamit mert akkor mikor megtettétek azt hittétek helyes. Én pont ugyan így voltam vele. Miután Justin ott hagytam a tengerparton, mert nem voltam képes végig hallgatni a szerelméről való áradozást rájöttem – még aznap este egyedül a házban- hogy hülyeséget csináltam. 
- Hallo? – szóltam a telefonba félénken.
- Lejössz a partra? – Hangja kissé mintha szomorkás lett volna. 
- Te ott vagy? – kérdeztem félve , Szoknyám szélébe markoltam, ami megsimogatta térdemet mikor kicsit megmarkolva feljebb húztam és a tükörbe néztem. 
- Szükségem van rád! – a telefonon keresztül úgy érzékeltem, hogy valami nincs rendben. 
- Justin baj van? – kérdeztem, a lány a tükörből, aki visszanézett rám eléggé ijedt képet vágott. 
- Nincs. De attól még szükségem van rád! – ismételte határozottabban. 
- Fél óra múlva ott vagyok! – elég volt egy pillanat alatt átgondolni a válaszomat és egyértelmű volt .
- Az nem elég! – a kétségbe esése elég meggyőző volt. – Mond meg hol vagy! Oda megyek.
- Justin a frászt hozod rám! – mondtam neki komolyan. – 10 percet kibírsz! Ülj le hintázni és ne csinálj hülyeséget! – Választ nem várva kinyomtam a telefont és úgy ahogy voltam kisestélyiben elindultam villám sebességgel a partra. Más a tempómat rohanásnak nevezte volna de most a kedvemért nevezzük gyors menetelésnek, az úgy talán tartásosabb. 
Mikor a homokba lépte a járdáról, mintha megérezte volna, hogy ott vagyok. Több méterre ült tőlem a hintába, de felpattant és gyors meneteléssel kezdett felém lépkedni. Mikor úgy vétem hallótávolságba került tőlem akkor förmedtem rá. 
- Te normális, vagy? – semmi baja nem volt, sőt! Szinte kivirult, és mosolya a füléig ért, az én szívem meg majdhogynem kiugrott a helyétől, mert azt hittem, hogy baj van. 
- Miért vagy estélyiben? – tárta szét karjait, és elnevette magát. 
- Justin nem vagy vicces!- torpantam meg előtte két lépéssel. Haragudtam rá mert nem volt semmi baja, belül viszont megkönnyebbültem. 
Válasz helyett azonban két nagy lépéssel átlépte a köztünk lévő határt és megölelt. Olyan közel ölelt magához hogy karjaival saját magát is ölelgethette volna, mert teljesen bele olvadtam. Kezeimet tehetetlenül emeltem nyaka köré merte ez volt az egyetlen menekülő út bordáimnak, hogy össze ne roppanjanak. Mélyet szippantott hajamból még jobban összepréselve engem ezzel szinte megölve és mikor kifújta bent tartott levegőjét mintha feltámadtam volna. 
- Ne tudd meg mennyire hiányoztál. - suttogta fülembe. Kirázott a hideg, de a kellemesen jóleső érzés után felbukkant bennem az a bosszantó érzés hogy azt hittem baja van és akkor fogalmam se lett volna hogy mit csinálok nélküle. 
- Te idióta barom! – ütöttem meg kulcscsontját mire elhátrált tőlem , ball kezét jobb kulcs csontjához simítva ahol megütöttem . 
- Most meg mi bajod van? – kérdezte értetlen fejjel. 
- Azt hittem bajod esett te marha! – förmedtem rá. És mellette eltörtetve indultam meg a” játszóterünk” felé. 
Sok értelme úgy sem lenne hogy haza menjek mert mikor elindultam akkortájt kellett volna oda érnie Lucie- éknak , mert ők vittek volna el engem is a bankettre de így gondolom nem várnak tovább rám mert különben elkésnek . A telefonom is otthon maradt- pontosabban az ágyon ahová dobtam ijedtemben – így az a lehetőség sem áll fent hogy esetleg felhívjam őket jöjjenek errefelé. És jobban bele gondolva a strand papucs sem a legkényelmesebb, amibe szettembe bele bújtam. Még jó hogy a bátyám otthon alszik és a lakást nem hagytam felügyelet nélkül nyitva.  Mindent összevéve , három hónap után – most hogy felmásztam a kis helyemre a mászókán és megáll előttem – nem értem mitől pirulok el ha nem a dühtől.
- Nem akartalak megijeszteni, esküszöm. – a szoknya alól kilógó csupasz térdeimre támaszkodott és kutyus szemekkel nézett fel rám. 
-A lényeg hogy jól vagy…
Mire lement a nap már ágymással szemben ültünk , lábaink összegabalyodva egymáséival, hátunkat egy-egy megviselt fának döntve kémleltük egymás reakcióit és hallgattuk epekedve egymás szavait. És különös módon eddig egyszer sem esett szó Selenáról. Legbelül azt kívántam ne is legyen .
- Mi ez a szoknya ? – kérdezte kaján vigyorral és megemelgette a finom anyagot térdemnél. 
- Úgy nevezik estélyi. – Csaptam kezére mire elengedte az anyagot. 
- Nem kellett volna így kiöltöznöd nekem. – mikor szája szélére harapott és szemöldökét kezdte húzogatni én csak megforgattam a szememet. 
- Bankettre voltam hivatalos… - mondtam komolyan.
- Csak én elrángattalak. - fejezte be a mondatot helyettem. Kissé szomorkás volt, de láttam egy elégedett vigyort is megbújni szája sarkában.
- Igen. – nem haragudtam rá érte, valamiért megbántam . 
- Ne tudd meg mennyit gondoltam rád… - kínosan elmosolyodott és lehajtotta a fejét. 
- Rám egyáltalán nem érdemes, én vagyok az életed unalmas fele…- nevettem fel
- De akkor is hiányoztál , azt hittem haragszol. Elég csúnyán lekoptattál a múltkor.
- De az a jó múltkorában volt .- így próbáltam elűzni a rossz kedvét ami szinte tapintható volt és talán a saját lelki ismeretemen is könnyítettem mert nagyon is igaza volt abban hogy „lekoptattam” . Gesztusként még a lábára is csaptam egy játékosat. Elmosolyodott, siker.
- Nincs még egy olyan lány, akivel ilyen jól érezném magamat. - szavain meglepődtem. – Veled mindent meg tudok beszélni. Te vagy a legjobb barátom.
A szívem nagyot dobbant szavaira, az eszem viszont hangosan ráordított : ” NE PATTOGJ TE IDIÓTA” Azt vettem észre, hogy kezét arcomra simítja és simogatni kezdi járom csontomat. Ad a homlokomra egy puszit, amit csukott szemmel keservesen de elviselek.

***

Elfáradtam. A szemeim lassan lecsukódni készültek, miközben hallgattam a tenger lágy morajlását, és Justin halk lélegzetvételeit. A fejem a vállán pihent, az övé az enyémen.
- El fogok aludni!- motyogtam nyakába, miközben egy hatalmasat ásítottam.
- Nem vagy vele egyedül..- suttogta, miközben maga elé meredt. 
- Menjünk haza!- dobtam fel az ötletet. 
- Nem akarok elbúcsúzni! Akkor megint hosszabb ideig nem fogunk találkozni..
- Ki mondta, hogy külön megyünk?- nevettem fel.- Nincs kedved ott aludni nálunk? Nincs otthon senki.
- Ez komoly?- húzódott el, és nézett rám hatalmas szemekkel. Én csak bólintottam, mire elvigyorodott.- Menjünk. 
Otthon megágyaztam a francia ágyamon neki is, majd holt fáradtan, átöltözve,- egy kölcsön pólót kapott a bátyámtól- lefeküdtünk aludni. Persze, amint a puha matracon feküdtünk, mintha kiröppent volna a szemünkből az álom.
- Hogy hogy nem meséltél Selenáról egész este?- kérdeztem meg a sötétben felbátorodva. Éreztem, hogy rám néz, de én továbbra is makacsul a plafont vizslattam tekintetemmel.
- Nem akartam elrontani a hangulatot. És miért beszélnék róla ha veled lehetek ? – Mondta egyszerűen és éreztem ahogy oldalasan felém fordul az ágyban . 
- Értem. – Ez tűnt e leg értelmesebb válasznak amit adhattam per pillanat mert fogalmam sincs hogy mit kéne erre mondanom .Tutira elpirultam de merészeltem felé fordulni a sötét szobában , talán nem látszik annyira . 
- Legközelebb te jössz hozzánk ! – jelentette ki és közelebb kúszott. Kezét derekamra simította , arcát pedig a hajamba fúrta. 
- Rendben. – Halk volt szavam mert lélegzet vételem teljesen elált attól az érzéstől ami elöntött mikor karjaiba zárt.

***

Egy hete ő aludt nálunk most rajtam volt a sor. Kérdés és hívás nélkül parkolt le reggel a házunk előtt – így kora szombat reggel- és közölte hogy pizsi parti náluk. Most pedig itt állok egy szálloda fürdőszobájában és a hajamat fésülöm, készülünk a lefekvéshez, illetve DVD-zéshez. Az egyik kedvencemet töltötte le , Burlesquet. Talán azért érintenek ezek a dolgok olyan furcsán, mert kettesben vagyunk egy óriási szálloda szobájába , ja nem hazudok mert ez az ő lakása. Kopogtatás zavarta meg a szemlélődésemet az óriási tükörben. - A csap nem megy el, eddig mindig hűséges volt hozzám és mikor visszamentem akkor ott találtam , nem kell fogni . – Justin mondhatom nagyon cinikus volt, de már lassan fél órája bent voltam , ő előttem 10 perc alatt végzett. - Megyek már! – szóltam ki neki kicsit remegő hangon. Mi bajom van? Utoljára le ellenőriztem magamat. Bele túrtam tépett, vörös frizurámba és vállamon megigazítottam az óriási pólót amit a bátyámtól nyúltam be alvós pólónak . A térdemet verdeste így csak egy francia bugyi volt alatta. Ha valakinek problémája akad ezzel az strandra se járjon mert ott néha látni talán rövidebbet is. Mikor kimentem a fürdőszobából zene csapta meg a fülemet. - Zenét tettél be? – Kérdeztem az asztal előtt ülő Justint . - Unatkoztam…- vont vállat vigyorogva. – A filmet 3 perc alatt betettem így elfoglaltam magamat. Viszont… ha már betettem akkor …- felállt és felém közelített. - Mit szeretnél ? – kérdeztem tőle, de már el is kapta az oldalamat és ball kezemet. Lassan kezdett ringatózni velem Justin Timberlék What Goes Around c. számára. - Úgy csinálsz mintha bot lennél. – arcán egy kis értetlenkedést véltem felfedezni , és igaz ami igaz, a meglepettségtől tényleg úgy lépkedtem lábammal mintha egy piszkafa lennék . - Nem vagyok bot! – Fújtattam mérgesen nagyot, beléptem lábai közé és óvatosan ringatózni kezdtem. Csípőm az övének dörgölődzött, szabad kezemet pedig lazán csupasz vállára fektettem. Egy pillanatra megfeszült, de aztán közelebb húzott magához. Mélyen a szemembe nézett végig míg a szám véget nemért. Ezalatt szemeiből mindent kiolvastam csak azt nem hogy ő itt velem most aludni akar. Ez a táncunk olyanra sikerült mint egy vad szerelmes páré akik fájdalomból táncolnak egy buli közepén , de nem lehetnek egymáséi . Egyáltalán nem volt „baráti”De lehet hogy ezt csak én éreztem így?- Megnézzük a filmet? – kérdeztem kezemet mellkasára szorítva a szám végén. A telefonja viszont megszólalt. Lehunytam szemeimet és óvatosan leengedtem kezeimet ölelésében. 
- Egy pillanat. - mondta egy nagy szusszal és már ott sem volt. 
Az őszintét megvallva nem tudom mikor aludhattam el a csendes szobában mikor kiment a Selenával beszélgetni , hogy honnan tudtam hogy vele beszél? Feltűnően suttogott és még a szoba ajtót is behúzta maga után amin csak résnyire szűrődött be fény. Viszont biztosan többet beszéltek egy óránál…

***

Megijedtem mikor a lábamat kikapta alólam és futásnak eredt velem a tengerbe. Csak a nyakán összekulcsolva kezeimet csimpaszkodtam belé és nem sikítoztam- nem is tehettem volna, mert az túl feltűnő lett volna. Kezei eltűntek alólam én pedig a hideg vízbe csobbantam. Levegőért kapkodva jöttem fel a felszínre és sétáltam elé higgadtan. Már bevetett szokás volt, hogy ilyenkor verekedni kezdünk. A jobb idő beköszöntével és a nyári szünet eljöttével egyre többet találkoztunk. és be kell vallani, hogy elég közel kerültünk egymáshoz testileg. Mint a következő pillanatban, amikor a partra keveredtünk és elestem a lábában. Vagy mégsem? Teste szokatlan módon görnyedt meg felettem. Hajából csepegtek a vízcseppek az arcomba, a fürdőruha bugyim teli volt homokkal és kezeimet lábaimmal párhuzamba valljuk meg elég hanyagul dobtam szét. Kezeivel fejem mellett támaszkodott és szemeit ideoda kapkodta hevesen felemelkedő mellkasom és szemeim között. Fogalmam sincs mi volt velem, de nem tudtam reagálni csak gondolkodni , és a gondolataimban az a kérdés ordítozott, hogy : „MIÉRT HEZITÁL?” 
Nem bírtam tovább… Idegileg nem ment nem vagyok a játékszere, vagy barátok vagyunk vagy semmik, belőlünk nem lehet több, ez íratlan szabály. Lassan vettem egy mély levegőt mire láttam az arcán hogy kétségbeesés fut végig gondolatain . Óvatosan kezdtem kimászni alóla .
- Várj! – hangja zaklatott volt és kétségbe esett. 
- Miről beszélsz? – kérdeztem úgy téve mintha mit sem gondoltam volna az előbb, mintha nem vártam volna, hogy igen is megcsókoljon.
A következő pillanatban megemelkedett derekam után kapott és ajkait ajkaimra tapasztotta. Nem kaptam levegőt és azt sem tudtam, hogy hol vagyok…
Úgy csókolt, mintha csak belőlem tudna élni. Mintha én, és Ő lennénk a legfontosabbak a világon. 
Sokszor csókolóztam már az életben, és sok csókról állítottam azt, hogy rettentően jó, és életem legjobbja, holott mennyire messze jártam az igazságtól. Jópárszor vertek át, jópárszor bántottak meg, mégis vakon bíztam mindenkiben, és aki egy cseppet kedvesebb volt hozzám, és törődött velem, képes voltam odaadni magam- bizonyos fokig-.
Ajkai lassan jártak enyéimen, élvezetessé, kényeztetővé téve a csókot. Ujjai a hajamat szántották, míg testével fokozatosan újra rám nehezkedett. A súly, és a vágy terhe alatt halkan a szájába nyögtem. Csípője azonnal az enyémnek nyomódott, mire ujjaimat a hátába vájtam. 
A fájdalomtól elszakadt ajkaimtól. Értelmetlenül, majd kétségbe esetten nézett rám és ekkor én is észbe kaptam. 
- Ezt nem szabad… - a levegőhiánytól, amit az előző csókunk okozott hangom alig hallatszódott a tenger morajától. Kezeimet mellkasára irányítottam hátáról és eltoltam magamtól. Arcomat oldalra fordítva bambultam a tengerpart hosszú homokos nyúlványát.
- Ne haragudj… - súlyát leemelte rólam és egyik pillanatról a másikra már el is tűnt felőlem.
***
- Úr isten! Mit csináltál a hajaddal?! – Nem hittem a szememnek. Világos barna fürtjei most erőltetett barnaként lógtak szemébe. 
- Én is örülök, hogy látlak. – Egy apró fintort vágott majd széttárta a karjait és szorosan magához ölelt. 
- Örülök!Örülök, de miért festetted be? – elhátráltam tőle nem léptem ki karjai közül csak annyira dőltem hátra hogy ujjaimat hajába tudjam fúrni. Jól esett a közelsége, annak ellenére is hogy megbeszéltük a kis”incidensünk” után hogy a barátságunk mindennél fontosabb és hogy csak egy apró fellángolás volt , arról nem is beszélve hogy Justinnak több mint egy éve komoly kapcsolata van.
- Nem tetszik? – szemei miatt nem tudtam volna nemet mondani neki de a flegma beállás mikor elengedett tett róla hogy az őszinte véleményemet mondjam . 
- Csak olyan … nem te vagy… - furcsa volt a viselkedése. De eltekintettem tőle , lehet hogy csak fáradt. Hisz nem rég érkezett meg. 
- Rendben … ez is egy vélemény. – rántott vállat és megindult a mászóka felé . – Na és mi a szituáció mostanság? – lazán felült a mászókára és megpaskolta maga mellett a helyet. 
- Meg vagyok , hajtok mert itt a nyár vége és még egyetlen nyári leckét sem csináltam meg. 
- Még másfél hónap, van a nyári szünetből. – csak nekem tűnt fel a lekezelő stílus? Kellemetlenül éreztem magamat. 
- Nem baj … - tudtam le ennyivel, lehet hogy csak nekem van rossz kedvem. - inkább mesélj te a turné valahogy most izgisebbnek hangzik . – kedves mosollyal fordultam felé de idegennek éreztem . 
***
A parton napozni nem volt olyan jó buli, mint  mikor legutóbb a vízben játszottunk, és amúgy sem szeretek napozni .
- Justin nem jössz inkább fürdeni? – felálltam a földről és úgy néztem le rá.
- Kell a szín jövő hétre. – hangja egyszerű volt és kissé lekezelő . 
- Hát jó… - megfordultam és egyedül indultam meg a víz felé . 
Fogalmam sincs meddig ülhettem a tenger szélén hagyva a hullámokat hogy csípőmet verdessék , de mikor megfordultam talán természetesnek kellett volna tűnnie annak a látványnak ami elém tárult. Justint minimum 20 tini csaj vette körbe ő pedig csak pózolt a szemüvegében. Gondolkoztam rajta hogy oda menjek e . Az igazat megvallva nem akartam én beleavatkozni az ő életébe , így csak arra jutottam hogy oda megyek feltűnés nélkül a cuccaimért és haza megyek majd később dobok neki egy üzenetet. Felálltam a partról és lassú léptekkel haladtam a sok lány és barátom felé azt remélve, hogy majd senki nem vesz észre. 
- Nincs kedved inkább haza menni? – szólt oda hozzám Justin mikor bele bújtam a farmer rövidnacimba. 
- Éppen azt terveztem… - nem fejeztem be a mondatot csak olyasfajta”Jössz te is?” kérdést sugároztam felé de mintha észre sem vette volna ,elfordult és az őt körbevevő csajokkal kezdett vihorászni . 
Az érzés ami végig hasított bennem mint villámcsapás leírhatatlan, nem mondom hogy senkinek éreztem magamat per pillanat mert… egy hangyányival azért többnek, ez mégsem segített a dolgon . Lenyeltem. Az emberek változnak, ő az egyik… vagyis az egyetlen legjobb barátom , a hibáival kell elfogadnom …. Nem?
***
Justin:Cam?  
Lilshon: Video chat  Akkor legalább nem kell pötyögnöm.
Justin: Akkor elindítom. :D
Lilshon: Okés.

Benyomtam a hangszórót meg a mikrofont.A kamerát mindig kihúzom hátul a gépből . Nagybátyám informatikus és ő ajánlotta, így biztos nem fogják feltörni a gépemet és vírussal bekapcsolni a kamerámat, ez bonyolult de ezt kell szeretni. Így viszont volt időm belebújni egy bő pólóba, a meleg miatt csak melltartóba és bugyiban alszom de most azért mégsem … mármint lényegtelen , kivettem a szekrényemből a bátyámtól elcsórt egyik kedvenc pólómat és ledobtam a számítógép asztal székemre. Még keresnem kell egy hajgumit….
- Azt a büdös! Hát őt én is dugnám… - ismerelen, hang csapta meg hirtelen a fülemet. A kamerára kaptam a tekintetemet és világított. 
-A picsába! – hasra vágódtam a gép előtt és csak a kezemmel nyúltam fel a bő pólómért és kaptam magamra , ami hasalva elég érdekes volt. 
- Ennyire meleg van ott felétek? – Justin kuncogó hangja egyben irritált és fel is dobott valamelyest mert most nem éreztem rajta azt a lekezelést.
- Geci vicces! Szólhattál volna hogy nem vagy egyedül! – Idegesen a gép elé támaszkodtam és felnyitottam az ablakát. 
- Tehetek úgy mintha nem lennék itt és akkor fojtathatjátok fehérneműben a bájcsevejt. – Chris (akiről már sokat hallottam, és ki ne ismerné?! ) elbűvölően mosolygott rám vissza a kamerából.
- Nem tudtam hogy ez a szar be van dugva. – ekkor felötlött bennem a gondolat. – Tayler! – hangom dühös volt . – Ha megbocsájtotok… - fordultam ”feléjük” egy bájos mosollyal majd kivágtattam a szobából.
Miután elküldtem a bátyámat melegebb éghajlatra amiért hozzá piszkált a gépemhez visszamentem a fiúkhoz. És Justin eléggé flegma viselkedése, a jelek szerint visszatért. 
- És merre vagytok most ? – kérdeztem lábaimat ölelgetve , amit felhúztam magam elé a székre. 
- A buszon. - mondta egyszerűen
- Az jó …- azt hittem válasza azért egy kicsit kielégítőbb és érdekesebb lesz de most tényleg nem tudtam volna mást válaszolni rá, talán ha mesélni kezd. 
- Honnan ismeritek egymást? – érdeklődött Chris , gondolom ő is észrevette, hogy így fél éjfél magasságába kezd leülni a hangulat. 
- Összefutottunk a parton … - Justin mintha kicsit érdeklődne a téma isránt mivel nem várta meg míg én válaszolok . 
- Ja… és köztetek volt már … khmm…- Chris nagy vigyorogva nézett rám a kamera kereszt tüzéből majd Justinra. 
- Chris ! Ember ! Az hogy ő nem híres és ismerem nem azt jelenti hogy megdugtam és terhes vágesz? Ugyan olyan csaj mint a többi. Ő is nyalhatná a talpamat, mint bármelyik. – Fogalmam sincs hogy Justin min húzta fel magát ennyire de azt tudtam hogy az előbb hallottak nekem nagyon de nagyon nem estek jól . Lehet hogy rosszul reagáltam le a  kezemmel automatikusan kapcsoltam ki az ablakukat azt ezzel megszakítva a videó hívást. Az ablak még egyszer felvillant egy”Most hová tűntél?” szöveggel, de én csak kinyomtam és lejelentkeztem az MSN– ről. Szíven döfött az ahogyan lealacsonított, valószínűleg úgy hogy észre sem vette.
***

Idegesen lépegettem a parton. Már tíz perce itt kellett volna lennie, de még csak a láthatáron sem volt. Éreztem, hogy lassan elönt a mérhetetlen düh, és az eddig elfojtott méreg. Mikor végre felbukkant, szemrehányóan néztem rá.
- Késtél!- közöltem hidegen, és flegmán, ahogy ő szokott velem beszélni mostanában.
- Megesik ...emberi hiba. - elővette a telefonját és pötyögni kezdett rajta
- Még jó hogy te hívtál ide... - suttogtam halkan magam elé majd megfordultam neki háttal. 
Toporzékoltam dühömben és az idegesített a legjobban hogy mennyire megváltozott mikor én nem tettem semmit, ami a kárára lenne. 
- Bajod van kislány?- tárta szét a karját egy pillanatra, majd tovább pötyögött a telefonjába- Ha igen, nem muszáj itt lenni..
- Tudod mit?- kész. Robbanni készültem. - Bajom van! A tököm kivan azzal, hogy flegmázol, hogy mikor velem kellene találkoznod késel, ráadásul ezt a szart bújod,..- egy óvatlan ütéssel kivertem a kezéből a telefont, ami a homokba esett.
- Hát azért valljuk be, hogy neked sem lehet minden rendben odafent- ujjával körözött egyet homloka mellett ezzel gúnyolva, majd a telefonjáért lépett. Elérte a kellő hatást, Közelebb léptem hozzá és ujjaimmal hátrébb löktem. 
- Elfelejtetted, hogy ki vagyok! Nem holmi rajongócska, és igen múltkor eltaláltad! Nem fogom a talpadat nyalni Bieber! - fogaim között jól érthetően szűrtem ki a szavakat. - Érző lény vagyok! Pont ugyan olyan, mint bármelyik hiszékeny, rózsaszín ködben élő fanod, ahogy te nevezed őket!Vagy mint a csitri barátnőd aki kihasznál, téged is meg a hírnevedet is , amit meg is érdemelsz egó király!
- Semmit sem tudsz az életemről, se rólam!- köpte oda a szavakat, miközben szemei villámokat szórtak. Halványan felderengett, hogy nem a rajongóira tett megjegyzés bosszantotta fel ennyire.
- Ugyan már Bieber! Ne legyél ennyire naiv! Szerinted ki nem vette észre, hogy egy kurvával vagy? Hogy a csaj a pénzedet szívja? Ha? Előtted Taylor, aztán valamelyik Jonas, plusz még valami vámpírember. Csak te vagy ennyire hülye, hogy ne vedd észre!- néztem rá lesajnálóan.
- Soha nem láttad, és valljuk be egy ilyen senkinek soha nem is lesz rá lehetősége, hogy valaha is találkozzon vele. - szemei dühösek voltak mégis kétségbeesetten csillogtak. Gyenge pontra tapintott, pontosan úgy ahogy ő is részemről. 
- Tudod ez a senki, aki itt áll előtted ...- mutattam magamra. - Sokkal többet ér, mint az a beképzelt, magamutogató, anorexiás barbie baba! - nem tudom miért lábadtak könnybe a szemeim, talán mert éreztem, hogy feleslegesen harcolok - És tudod mit? Ha csak egy senki vagyok a szemedben, akkor megyek is. Sajnálom, hogy raboltam az idejét Mr. Bieber. További jó eltűnést a sztárok közül! De remélem tudod - léptem hozzá kicsit közelebb, mutató ujjamat jóformán ajkaihoz érintettem- hogy hozzám nem jöhetsz, ha igazam lesz. Sőt, a számomat is felejtsd el.
- Könnyű lesz. Azt sem tudom mi a neved. - vont vállat.
- Ezt szerettem volna hallani!- csuklott el a hangom, majd az első legördülő könnycsepp után már el is léptem előle. Kegyetlenül fájtak a szavai. Nem akartam tovább vele lenni.
-Héj.. Te is tudod, hogy nem gondoltam komolyan!- kapott a derekam után.
- Nem érdekel! - határozott mozdulattal téptem ki magam kezei közül. - Csak hagyj békén!...
- Kicsi lány ! - hangja teljesen átfordult féltésbe. - Te sem gondolod komolyan amit mondtál . - Ezúttal magához volt és én tehetetlenül hagytam, de még mindig csak lélegzet visszafojtva hagytam, hogy könnyeim lefolyjanak arcomon. Nem bújtam hozzá, mint jobb esetben tettem volna, dühösen meredtem szemeire. 
- De igen is nagyon komolyan gondoltam! - hangomat feljebb vittem, mert felzaklatott a dolog hogy azt hiszi most csak hisztizek. Nem hisztizek . Komolyan nem érzem már őt olyan közel mint régen. Pontosítok, nem ő volt már a csókunk óta. 
- Justin te egy makacs önelégült sztárocskát játszol. - Szorítása gyengült, de nem engedette el. - De ez... - böktem mellkasára - Nem te vagy! 
- De én vagyok! – állította de karakteres markáns hangja mégis félve csengett.
- Miért csinálod ezt? Te is kimondtad az, előbb hogy vége. Bármi is volt az amit mi játszottunk, ennyi volt . - Kezére szorítottam és lassan kezdtem volna letolni derekamról karjait de bellém markolt és szorosan tartott.
- De nem gondoltam komolyan!- szorított továbbra is makacsul magához.
- Ide figyelj Justin. Ad1: Nem vagyok a játékbabád, hogy szórakozz velem, vagy hogy úgy intézd hozzám a szavaid, mintha valami cseléd lennék. Ad2: kimondtad, minden megfontolás nélkül, szóval a szívedből jött. Innentől nincs mit megbeszélnünk.
- De...de nekem te vagy a legjobb barátom! Nélküled nem ugyan az!
- Ezt már elcseszted Justin. Nyald a ribancod seggét. És mint mondtam, hagyj békén, vagy sikítok.
- Ezt nem gondolhatod komolyan...- rázta hevesen a fejét, miközben makacsul magához szorított.
- Justin , ENGEDJ EL!- kiáltottam.
- Css, te hülye, még a végén felfigyelnek ránk!- csitított Justin eredménytelenül, miközben próbálta betapasztani a számat a kezével. Ijedten nézett körbe, majd mikor megbizonyosodott arról, hogy nincs senki a környéken, rám kapta a tekintetét. - Te hülye, azt akarod, hogy minden paparazzo idejöjjön? Alig tudtam megszabadulni tőlük! Nemhogy majd még miattad is aggódjak.. - hangjában megint ott bujkált az az arrogáns stílus.Lehunytam a szemeimet, orromon át egy mély lélegzetet vettem, majd mosolyogva néztem fel rá. - Most már menj a picsába!- azzal erősen az oldalába böktem, mire elengedett. Kaptam az alkalmon, és futni kezdtem. Pechemre utolért, és rám vetette magát. A homokban landoltunk, én háton, ő pedig rajtam. Vártam, hogy leszálljon rólam, de nem tette. Helyette szónokolni kezdett.
- Na idefigyelj. Leszarom, mennyire kényelmes neked ez a cucc, vagy mennyire nem. Jelenleg rohadtul nem érdekel. Ha így kell hogy feküdjek rajtad végig, megteszem, de hallgass meg!
- Nem érdekel mit akarsz mondani! Azt akarom, hogy engedj el! - felső testemmel felemelkedtem és így kicsit lejjebb került arcom övéhez képest, felnéztem rá . És csípőjénél fogva el akartam tolni magamtól, de nem engedte. 
- De meg kel hallgass, mert ez fontos! - csuklóimra fogott és hátam mögött "leláncolta őket. Arca enyém fölé hajolt. Hátam megfeszült mellkasom az övének nyomódott. Fekete toppom alól kivillant sárga melltartóm széle, de nem érdekelt. Tartottam a szemkontaktust, még ha bele haltam volna is.
- Tudod mi az érdekes Justin? - Orromat felnyomtam az övéhez. Ajkaink majdnem összeértek . Éreztem, hogy én kerekedek érzésekben feljebb, pedig fájdalmas érzések voltak . Nagyot nyelt mozdulatlan , úgy hogy csak ádámcsutkája mozdult meg. 
- Meg akarsz nekem magyarázni valami olyat, amit nagyon is jól tudok. Abból jöttem rá, amiket mondasz, ahogyan mondod és hogy mikor mondod. - magabiztossága megingott kezemet nem engedte el, de én nagyon ügyesen fordítottam a helyzeten, és míg ő vádlijaira ült én az ölébe másztam , most én voltam felül. Szemét dologra készülte. - Kaparsz utánam mikor egyértelműen elküldtél a francba, mert az életedben rajtam kívül minden tökéletes. Mi szükséged van rám, neked, nagy Justin Bieber?!- Észbe kapott, de későm mert már rég nem ott voltam ahol az előbb. Ezúttal nem futottam el hanem határozott léptekkel indultam volna meg hazafelé. 
- Makacsul hajtogatod a magadét de engem nem hallgatsz meg! – Dühösen szólt utánam és hátamon éreztem a tekintetét. Szinte minden szava egy hátba döfés volt. 
- Miért? Van még másnak értelme?! - fordultam meg. – Csak azt nem tudom hogy miért vagyok még itt ? – Két lépést tettem vissza felé . – Hallgassam az önelégült dumádat, a barátnődről? – tártam szét a karjaimat , jelezve ezzel hogy mit is vár tőlem igazán? Jelképes mozdulat volt. 
- Én is meghallgattam a te nyavalygásaidat. – ismét felvette a védekező, engem viszont bántó hangnemet. – Azt hogy anyád és a nevelő apád minden este visítozva szexelnek és hogy ez téged mennyire zavar! Meghallgattam. Megértettem, tanácsot adtam! Ez a dolga egy…barátnak… azt hittem ez a dolog kölcsönös.
- Hát nem éppen Justin! Akkor ezzel egy értékűen legközelebb azt panaszkodod el nekem hogy a barátnőd nem képes veled együtt elélvezni az ágyban? És majd tőlem kérsz tanácsot, hogy, hogy elégítsd ki többször és lassabban? Már bocs, ha erre nem vagyok kíváncsi, a két téma szerintem teljesen más, mert a te szüleid is elváltak. A barátságra pedig vissza kanyarodva,akkor valószínűleg sőt biztos hogy az élet nekünk más jelentést adott eme fogalomnak. Nekem a barátom az, aki fontos nekem! Nem kezelem le, mint egy kutyát! És a véleménye nagyon is sokat számít nekem. Nem pedig, hogy valami kis kurvának nézem, és úgy csinálok, mintha fizetne nekem, hogy találkozzak vele! Bazdmeg, nem esik le, hogy egy arrogáns buzi lettél? Nézd már meg mi vagy! A hajad nem a régi, a ruhai ízlésed nem ugyanaz, a barátaidat lecserélted, a rajongóidat elhanyagolod! Mindezt ki miatt? Egy kurváért. Bár, elég rendesen kifizetted a karácsonyi ajándékkal!- mint valami végső döfésként, rá kacsintottam, majd a számat elhúzva dobtam hátra a hajamat a vállam felett. 
Justin csak döbbenten meredt rám, de nem tudott érdekelni. Sétálni kezdtem a homokban, de egyértelműen, hogy nem hazafelé. Nem volt kedvem otthon az anyámék sipákolását hallgatni. Így csak céltalanul bolyongani akartam. És ezt meg is valósítottam volna, ha "valaki" nem szól utánam.
-Minél messzebbre ribanc..- még csukott szemmel is tudtam, hogy felhúzta a száját, és lesajnálva mered rám. Felment bennem a pupma.
-Azután ribancozz le, miután megdugtál, fogod Bieber? CSAK UTÁNA! Addig a nevem ugyan az, és nem fogok veled máshogy viselkedni, csak mert ki van nyalva a segged! Meg a faszt! Miután szétkürtölted, hogy mit csinálnak anyámék esténként? Szerinted ezt egy "barát"- ennél a szónál megvetően végigmértem- valaha is a szemedre vetné? És most add ide a telefonod!
-Hogy mi? Dehogy adom! Neked?! Soha.. Chh- felhorkantott. Egy gyors mozdulattal ráugrottam, majd a zsebébe nyúlva kivettem onnan, rátérdeltem a kezeire, és bementem a főmenübe. Amint megtaláltam a telefonkönyvet, rákerestem a nevemre, és kitöröltem onnan. Majd az összes üzenetet is, amit tőlem kapott. Utána a kezébe adtam az Iphone-t, majd fölé hajoltam.
-Látod Bieber, ez az utolsó, hogy én önként ültem volna rád. Sőt, ez az utolsó, hogy engem láttál. A soha viszont nem látásra!
Azzal se szó, se beszéd, felpattantam a homokból, és rohanni kezdtem..
*** Justin***
Már négy hónapja, hogy nem láttam. A vitánkon nagyon sokszor elgondolkodtam. Átrágtam azokat a tényeket, amiket a fejemhez vágott. Megfigyeltem Selena minden rezdülését, mikor a közelemben volt. És bizonyos szintig igaza volt. De ez az a dolog, amit soha nem fogok neki bevallani. 
Azóta szinte minden héten minimum egyszer lementem a játszótérre. Meg akartam beszélni vele a dolgokat. Nem akartam, hogy haragban legyünk. Ahhoz túl fontos volt nekem. Lehet, hogy megváltoztam, de ezt én magam sem vettem észre. És lehet, hogy Ő úgy érzi, hogy lekezelem, pedig én egyáltalán nem akartam megbántani..
De azóta mintha elkerült volna. Sosem láttam. Amikor elmerészkedtem a házukhoz, mint végső felindulású békülési szándék, a házra az volt kiírva, hogy ”ELADÓ!” . Felhívtam az említett számot is, majd mikor bemutatkoztam, egyszerűen kinyomták. Talán többet is jelentett nekem egy szimpla barátnál…
***/ Justin gondolatai off***
Nem költöztünk csak egy házsorral lejjebb. Anyu kidobta a nevelő apámat mert megcsalta. Minden állítása szerint elég a kisebb lakás , de szerintem az igazi indok az hogy el akarja hagyni az emlékeit amik oda kötik. A szobám, amit per pillanat egy óriási doboz vár rejt maga mögé , idegen számomra. De elfogadom. Valahogy a gondolataimat még mindig a kelleténél jobban leköti egy bizonyos személy ezért nem zaklat fel annyira a dolog. A röhej az hogy megszállott figyelője lettem az interneten . Félre értené az ember( aki nem ismer jól), ha látná mit csinálok, de nem tudja az igazi szándékot. A part – a mi partunk – akkor is megszokott hely számomra. Hozzám nőtt, szép emlékeket hordoz. És hogy mi köze van ennek a megszállottságomhoz? A válasz egyszerű, azt figyeltem mikor nincs biztosan az országban hogy le tudjak menni a partra , nem akartam vele találkozni. Azok után amit mondott biztos nem. 
És ma biztos, hogy nem volt ott. Mint az elmúlt alkalmakkor, sem mert nem tartózkodott az országban sem. Így hát lementem a partra. Meleg volt. Nem is kicsit. A parton, ahogy a víz csapdosta a lábamat némiképp az hűtött le. Nem újdonság hogy megálltam a mászóka előtti szakaszon, a furcsa az hogy mindig elsírom magam. Talán kifejezhettem volna magamat kevésbé nyersen is, vagy tapintatosan is tudathattam volna a problémákat. Lábujjaimat figyeltem, Lábujjaimat bele fúrtam a tenger homokjába és hagytam, hogy a víz elmossa róla a fölösleges réteget. MP4-emből Neyo dalai dübörögtek a fülhallgatón keresztül fülembe. A számai telis de teli voltak életérzéssel amik megdobogtatták most a szívemet. Valahol legbelül egy számnál azt kívántam, hogy bárcsak itt lenne, és azt mondaná nincs semmi baj ”Hibáztunk..” . Már bánom, hogy lecsaptam rá a telefont. A következő pillanatban azt éreztem, hogy valaki hátam mögül kezét csípőmre csúsztatta. 
A szívem nagyot dobbant mire elugrottam tőle és megfordultam. Nem hittem a szememnek .Kitéptem a fülhallgatót fülemből, meg akartam szólalni de a sírás megelőzött és mielőtt megszólalhattam volna gombóc keletkezett a torkomba. 
- Meg kell hallgass! – Karjait felém nyújtva őszinte szemeket meresztett rám, de egyszerűen nem bírtam ki hogy ne áztassam el arcomat könnyeimmel. 
- Nem szabadna itt lenned…- suttogtam hátrálva amennyire tudtam mert járásom is bizonytalanná vált járásom is .Csuklómmal megtöröltem szemeimet. 
- Nem hagyom hogy elmenj! – És már derekam után is kapott ás magához szorított. 
- Engedj el! – mellkasára nyomtam kezemet és próbáltam magam tőle eltolni
- Szeretlek! És nem csak barátként! Ne tolj el magadtól! – még közelebb szorított és az én karjaim zsibbadtan álltak meg a taszításban. Szívem teljesen összezavarodott, hevesen kalimpált. Nem tudtam mit csinálni. Mellkasára hajtottam fejemet. Én is szerettem, és ezt már mióta tudom … . Csak féltem neki bevallani , de nem hogy neki, magamnak is. – Sajnálom amit mondtam , sajnálom hogy elengedtelek , sajnálom hogy most jöttem rá , sajnálom hogy csak most mondom el.. érted? Annyira sajnálom . – a szavakat érthetően és biztosan jól artikulálva ejtette ki mivel tökéletesen értettem minden egyes szavát. 
- Ez már nem számít! – Szemeimet összeszorítva szám között préseltem ki a szavakat. – Megváltoztál…- erre a gondolatra még egy könnycsepp csordult le arcomon. 
- A régi leszek! Ígérem! Szeretlek! – arccsontomra fogott és fejemet felhajtotta hogy szemembe nézzen . Őszinteségét próbálta ezzel bizonyítani , de én megráztam a fejemet. Kétségbe estem . Nem akarom én ezt. Tapasztalatból tudom hogy az emberek nem változnak meg egyik pillanatról a  másikra
- Én nem szeretlek Justin… - szavaim hamisan csengtek, és az ellenállásom sem mutatott teljes önbizalmat.
- Nem hiszem el!- meg is dőltem, és igaza is volt mindennél jobban akartam őt ölelni , de bántott .-  Tudom hogy fáj. Hogy bántottalak. Hogy igazad volt. 
- Nem lehet! Justin menj innét, neked nem itt kéne lenned. – megint eltoltam magamtól. 
- Ott vagyok ahol lenni akarok és ez most per pillanat sehol máshol nem lennék jobban mint itt, és VELED! – utolsó szava szíven ütött és mintha újra élesztették volna a szívemet. 
Nem tétovázott sokat, Kihasználta gyengeségemet. Szorosan magához ölelt és ajkait enyémekre nyomta. Gyomrom felremegett, talán a fájdalom és a mérhetetlen szerelem keverékétől. A legjobb barátokból lettünk szerelmesek , idő kellett hogy rájöjjünk a külön töltött idő mennyire is fájdalmas, és az hogy összevesszünk ezzel egymást átértékelve, na meg persze a kapcsolatunkat. Lehet, hogy ez csak az én önfejű és álom világot teremtő gondolataim voltak de nem érdekelt. Lábaim majd elcsuklottak mindene gyes érintse után, de hagytam, hogy hátrafelé kitoljon a vízből. Lassan hátráltunk a homokban, helyesbítek én csak hátrafelé bukdácsoltam . Egy pillanatra sem engedett el. 
Akaratosan csókolt. És úgy szorított magához mintha magába akarna olvasztani. Néha esetlenül vett egy-egy mély lélegzetet oxigén hiány lévén, mikor én is kaphattam levegő után, de utána ismét lecsapott ajkaimra. Egyszer csak azt vettem észre, hogy óvatosan kigáncsol -ami nem volt nehéz – és elfektet a homokban. 
- Rendben …- nyögtem fel mikor fölém hajolva arcomat kezdte kémlelni . Hajamat eltűrte homlokomból. Szemei gyönyörűek voltak a naplemente homályában, magába szippantottak . nem tudtam elengedni pillantását egy pillanatra sem . 
- Mi rendben? – mosolyodott el és letámaszkodott fejem mellé a homokba. Nem tudom miért sírtam megint. De alig tudtam kinyögni neki amit akartam ezzel mondani. 
- Szeretlek! Bevallom és ha most nem szeretsz akkor abba belehalok! Szeress, és soha ne engedj el! – nyakába csimpaszkodva közelebb húztam magamhoz és megcsókoltam. 
Hezitálást éreztem csókjában de hamar elszállt főleg úgy hogy teljes mértékben megpróbáltam csak arra koncentrálni hogy abba hagyjam sírásom. Mit csinálok? Azon kaptam magam hogy pólója széléhez nyúlok és lassan lehúzom róla. Érintései megváltoztak. Szabad kezét lesimította oldalamon és onnan fenekemre, óvatosan maga alá helyezett és csípőjét rám eresztette. Visszanyúlt toppom széléhez és felfelé kezdte gyűrni. Ujjai végig zongoráztak bordáimon majd egy mozdulattal kibujtatott felsőmből, úgy hogy észre sem vettem, hogy eltávolodott ajkamtól. Azt hittem megfulladok csókja nélkül mikor elhagyta ajkaimat és lassan kellemes csókokkal haladt le nyakamon, egészen mellemig. Nem tudom ki van már ilyen későn a tengerparton de a nap is lement, és reméltem hogy senki nincs a közelben mert számból halk nyögés tört fel. Mikor megindult csókzáporával hasam aljához is abba beleremegtem. Hátam kissé megfeszült de nem bírtam sokáig , megragadtam fejét két oldalt és felhúztam magamhoz . Felső teste teljesen hozzám simult. 
- Szeretlek! – suttogta ajkaimba . 
- Szeretlek! – ismételtem meg én is szavait. De ez cseppet sem volt elég ahhoz hogy el tudjam magyarázni neki hogy mekkora szükségem van rá. Ezúttal óvatosan hajolt ajkamhoz. 
Elfeledtetett velem mindent. Minden bántó szót, minden bántó érzést, azt sem tudtam hogy hol vagyok . Teljesen elfeledkeztem önmagamról. Csak ő volt, csak őt éreztem, és azt hogy a köztünk lévő vonzalmat lassan fizikailag is bizonyítani lehet. Lassan kerültek le rólunk a ruhadarabok és jártuk be egymás testének minden porcikáját, tapasztaltuk ki a másik olyan érzéseit amit még eddig soha nem éreztünk. Egyszerre emelkedett mellkasunk minden egyes érintés után. Lélegzet vétele pontosan olynak kesze-kusza volt mint az enyém. Hajába túrva húztam arcát hozzám még közelebb , és fenekébe markolva nyomtam csípőjét enyémnek hogy megbizonyosodjak arról mit is akarok igazán . Kezét csípőmre vezetve húzta végig combomon ujjait  majd csúsztatta térdhajlatomba tenyerét és húzta fel lábamat oldalához ezzel még jobban közelebb férkőzve hozzám . Óvatosan érintett meg és került hozzám a lehető legközelebb amennyire csak tudott, éreztem magamban, testem megremegett és teljesen elöltött a vágy. Fenekéről kezemet hátára vezettem és lapockáinál kerestem valamit amibe bele markolhatok, de semmit nem találtam csak izzadt testét amin lehúztam ujjaimat. Közelebb bújt hozzám és megcsókolt. Mozdulatától még jobban belém csúszott mire ajkába nyögtem. Ő is felnyögött majd eltávolodott tőlem. Lassan kezdett el kisebb lökésekkel mozogni bennem. Hátamra tapadt a homok , Izzadtam a hajam csatakokban hanyatlott el a földön. De azaz izgalom ami testemet átjárta tempója gyorsításakor leírhatatlan. Egyszer csak megállt kezeimért nyúl és ülésbe húzott. Kezeit hátamra simította és úgy préselődtem teljesen neki. Kezeimet hanyagul nyakába dobva nyakába bújva mozgattam csípőmet előre hátra. Én adtam az ütemet, és most ő élvezkedett, de nem feledkezett meg arról sem hogy ő okozzon nekem örömöt. Nyelvével óvatosan érintette meg bőrömet. Szeretkezésünk talán egy órán át tartott és életem legjobb élménye volt. Váratlan , kiszámíthatatlan , hihetetlen , és csodálatos. Összefoglalva egy szóba felejthetetlen
***

Egymás illatával megtelve próbáltuk elengedni a  másikat mert ismét el kellett mennie , Ezúttal azonban előre megtervezett találkozót szerveztünk . 
- Két hát múlva ugyan itt! – nézett rám komolyan mégis kérlelőn.
- Én itt leszek! – válaszomat lágy puszival köszönte meg. Ujjai szorítottak egyet enyéimen. 
- Nem akarok elmenni!…- suttogta makacsul. 
- Dehogynem akarsz!- léptem hozzá közelebb . – Csak már vissza is akarnál jönni.
- Tényleg nem jöhetsz velem? – kérdezte kiskutya szemekkel . 
- Ezer százalék ... – én is elkeseredtem válaszomon, de nem akartam sírva elválni tőle. 
- Szeretlek! …- csókot lehelt az ajkamra amit viszonoztam majd óvatosan kihúztam ujjaimat övéi közül . – És sietek vissza rendben?
- El is várom… - mosolyodtam el kezemmel integetve. – Szeretlek! – szóltam utána. Mosolyogva bólintott majd vissza se nézve indult el az utcánk vége felé . 
Szememmel végig követtem ahogy eltűnik a sarkon és kissé kábultan a parton történtektől és a fel nem fogástól kinyitottam kertünk kapuját és besétáltam a házunkba

*4 év múlva*

Mosolyogva simítottam végig a kislányom arcán. Puha, selymes bőrén apró nevetőráncok futottak össze az ujjam alatt. Édesen kuncogott magas kis hangján. Szőkés haja a fényben enyhén vöröses színt vett fel. Rikító, smaragdzöld szemei élénken csillogtak, nap mint nap bearanyozva az életemet. Nem bántam meg, hogy terhes lettem. Az életben nem kaptam nagyobb ajándékot, mint Ő. Számomra Ő volt a Nap a szürke, vagy épp felhős hétköznapokon, Ő volt a Hold, amely állandó fénnyel világított, és óvott az éjszaka sötétjében. Ő volt a mindenem.Az alatt a négy év alatt, ami eltelt rengeteg mindent megtanultam.  Az élet legapróbb kegyetlenségeit éltem át minden pillanatban, mikor végigmentem egy utcán, tizenévesen, nagy hassal. A kínok kínjait álltam ki, mikor az iskolába mentem. Mindenki rajtam nevetett, sajnálkozott, és mindenki engem szidott. Hogy miért? Azt Ők maguk sem tudják. Én voltam a lány a nagy hassal, akit felcsináltak, majd jól ott hagytak. Egy jó kis téma voltam, semmi több. Az emberek ott bántottak, ahol a legjobban fájt. A szívem kellős közepén. A bántó szavak hatására bezárkóztam, és megszűntettem minden kapcsolatot a körülöttem állókkal. Barátokkal, ellenségekkel egyaránt. Volt egy időszak, mikor az anyámmal sem voltam hajlandó beszélni. Ekkor jött el az a pillanat, hogy kivett a suliból, és magántanulóként folytathattam a tanulmányimat. Így nem voltam időhöz, és helyszínhez kötve, többet törődhettem a lányommal.Egyedül az anyukám volt mellettem a gyereknevelés terén. Csak tőle kaphattam segítséget. Hisz, a gyermek apja az óta nem keresett. Hí be-hóba, hogy megcsörren a telefonom pár másodpercre, de aztán helyből el is halkul, és a hívása a semmibe vész. Megadóan hunytam be a szemeimet, és tértem vissza a jelenbe. A szívem tompán, és üresen dobbant, az égető hiány, ami csupán a kitöltésre várt, már időtlen idők óta elnyomtam. Ő elment, és nem mondott semmit, ami változtatott volna bármin is. Az Ő élete tökéletes, az enyém pokol.Neki van egy tökéletes barátnője, kapcsolata, háza, és jövője, nekem pedig egy gyönyörű szép gyermekem, aki legalább így hozzá köt. Még ha Ő nem is tud róla. Halványan elmosolyodtam, és végigsimítottam az én Tündérem arcán. Csillogó tekintetét rám emelte, kis kezével felnyúlt, és az ujjaimra simította őket. - Mami.. – mosolygott rám. – Ugye lemegyünk játszani?A lányom legalább annyira imádta a tengerpartot, mint én. A sok játék, ami az ő vidámságát szolgálta, nem tudja, mennyi mindent jelent számomra. Keserűségtől kezdve életem legboldogabb pillanatát is ott éltem át. - Hát persze, kincsem!- nyeltem le a könnyimet, majd a hóna alá nyúltam, és kiemeltem a kiságyából. A csípőmre ültettem, és gyengéden magamhoz öleltem, ezzel, mintha egy kicsit csillapítottam volna a szívemben tátongó ürességet.Ő a kis karjait csak a nyakam köré fonta, majd ajkaival egy gyengéd csókot lehelt a nyakamra. Megmerevedtem álltomban. Utoljára ilyen puszit Tőle kaptam.. Az emlékek, és érzések megrohamoztak, de egy határozott lépéssel kiléptem a folyton folyvást elragadó múltból, és a konyhába menekültem.Anya már javában sürgött-forgott. Mosolyogva dudorászott egy dallamot, miközben valami tésztát gyúrt. Melegséggel a szemeimben néztem fel rá, miközben az Életemet beleültettem az etetőszékébe. Beálltam anya mellé a pulthoz, levettem a lányom műanyag kis tálját, és kanalát, majd kivettem a hűtőből a tejet, és a pépes babaételt. Elővettem még néhány babapiskótát, majd egy kis bögrébe öntöttem a tejet, és beraktam melegíteni a mikroba.Lopva anyára néztem, majd a csokis krémre, amit a tésztára kent. Jobb kezem mutató ujjával gyorsan végigsimítottam a masszán, és ajkaimhoz emeltem. Vadul vigyorogva nyaltam le a krémet, miközben Ő felnevetett, majd csípőjét az enyémnek tolta, ezzel távolságot teremtve köztem, és az édesség között. Halkan kuncogva ültem le a kicsi elé, és vettem kezembe a kanalat, majd raktam be a szájába az első falatot.Az arca azonnal megváltozott, mihelyst megízlelte a reggelijét. Az arcára a fintorgás ült ki, majd egy határozott mozdulattal kiköpte. Anyával hangosan nevettünk az apjától örökölt makacsságán, majd újabb reggeli után nézve hagytam, hogy az Ő akarata teljesüljön.
*Másfél óra múlva*
Nevetve figyeltem, ahogy a kis gézengúz birtokba veszi a megszokott helyét. A kis copfjai, amiket nemrég ügyködtem a hajába, szabadon lobogtak, és halványan fénylettek. A nap sugarai aranyló vörös tincseket varázsoltak a már így is gyönyörű kislány hajába. Megbűvölve figyeltem Őt, amint felnevet, megy, fut, elesik, majd újra és újra feláll, és büszkén folytatja az útját. Szinte már futva ment a mi birodalmunk felé, mászott fel rá, majd nevetve integetett le nekem. Elmosolyodtam, és eltűrtem a szemembe lógó vörös tincseket. Hirtelen egy alak jelent meg mellettem. Némán leereszkedett a padra, majd a térdére támaszkodott, és összefonta az ujjait. A szívem hevesen felvert, a testem megmerevedett, és feszülté vált. - Régen láttalak.. - suttogta mély, rekedtes hangon. Az eddigi álcám, amit a tökéletes pókerarc mögé rejtettem, összetörni látszott. Ő csak féloldalasan rám nézett, és elmosolyodott. – Ugyan olyan vagy, mint négy éve. Semmit sem változtál..
Ekkor a kislányunk lemászott a mászókáról, és a nagy kíváncsiságában hozzám szaladt. Csodálkozva méregette a számára ismeretlen férfit, majd simította a kezét a combomra. Szólni egy szót sem szólt, csak meredt Rá.
- Szia!- mosolyodott el kedvesen, majd ült fel, hogy jobban lássuk. – A nevem Justin Bieber. Téged hogy hívnak?A kicsi csak szégyenlősen elfordult, és az ölembe mászott. A karjaim védelmet nyújtva ölelték magamhoz, miközben államat a fejére fektettem. 
- Az unokahúgod?- mosolygott rám Justin. 
- Nem, nem az… - ráztam meg a fejem, miközben a könnyek elöntötték a szememet.
- Akkor anyukád szerelemre talált? – szemit érdeklődve fúrta enyéimbe majd nézett rá a csöppségre karjaimban. 
- Nem, nem a testvérem…  - suttogtam könnyeimet letörölve. 
- Mami miért sírsz? – Kislányomra kaptam tekintetemet és éreztem hogy a levegő megmerevedik körülöttünk . 
- Hope, kicsikém….- mosolyogtam rá kedvesen . – Menj és hintázz egy kicsit. – letettem ölemből és megpaskolva fenekét indítottam útnak. Hiszen amit most be kell valljak lehet hogy kicsiny füleiben értelmet nyernének egy kis idő elteltével , hisz nagyon okos kislány, már most. 
- Ő a te lányod? – kérdezte most már remegő hangon. 
- Nem csak az én lányom… Justin.  – Nem mertem a szemeibe nézni. Hogy is mondhatnám el neki, hogy 4 évig eltitkoltam, hogy egyszer kibontakozó szerelmünk gyümölcsét a szívem alatt hordozom?
- Férjhez mentél ilyen fiatalon? – Kérdezte kislányomat szemlélve. 
- Nem vagyok férjnél. – mondtam elmosolyodva. – Bár a szívem még mai napig az apjáé. – Lehet hogy ez igaz de a szívem összetört és ezzel nem hiszem hogy szépíthetném a helyzetet. 
- Hány éves… - gondolkozott de hamar eszébe jutott. – Hope? – Kérdésére mély levegőt vettem és lehajtottam fejemet egy pillanatra. Nem válaszoltam.  – Nessie!- Idegesnek hallatszott. – Hány éves Hope? 
- 3 múlt. – suttogtam halkan, a homoknak. 
- Ki az apja? – nincs más választás, el kell mondanom neki. 
- Justin… - felnéztem ár, szemei már csillogtak a választól, nagyon jól tudta a válaszom… emellett kétségbe esés is tükröződött bennük – Hope a te lányod… 
Ajkai döbbenten elnyíltak, és úgy meredt rám. Majd enyhén megrázta a fejét, és nagyokat pislogott. Tekintete sebesen járt köztem, és a lányunk között, mint aki nem hinné el, hogy igazat mondok. Végül pedig egyszerűen csak elmosolyodott. Hátra dőlt a padon, karját a háttámlára fektette, és csillogó tekintettel figyelte Hope-ot. Feszülten ültem mellette, és csak pásztáztam az arcát, kutatva rajta az érzelmek elfojtott hadát, valamint a rég elfeledett vonások pontos ábrázatát próbáltam az agyamba vésni.Nem akartam újra találkozni vele. A pillanat, amiben annyira hittem, hogy megváltoztat mindent, csak egy csúf, hiú remény volt, egy ábránd, a képzeletem legrondább játéka. A viszontlátás még nagyobb fájdalmakat hozott magával, mint az egyszerű tény, hogy nem tudja, hogy gyermeke van. De így még rosszabb.Tűnődve bámultam a kicsit, miközben arcomon szépen, lassan folytak végig a könnycseppek. Ő csak lágyan rásimította a kezét a bőrömre, és óvatosan cirógatni kezdte.
-Ne sírj, Ness.El nem tudod képzelni, hogy mennyire örülök annak, hogy apa lettem. Legalább itt van egy kis boldogságom. Ráadásul a szerelmemtől!-azonnal rákaptam a tekintetem. Ajkain egy édes mosoly játszott. Az eddig finoman simogató ujjai eltűntek,és az államnál fogva közelebb húzott. Mikor csak pár miliméter választott el egymástól minket, lehunytam a szemeimet.- Szeretlek.

vége.

32.

Nagyon leeresztettem. Egyszerűen nem tetszik már a blog. Nagyon kevés tart vissza attól, hogy töröljem...

Döbbenten meredtem utána, majd dőltem el az ágyon. Azt nem várhatja el, hogy egy kisebb féltékenységi roham után eszemet vesztve fussak utána. Annyi méltóságom még van.

Lassan felálltam, tűnődve végigsétáltam a szobámban, majd az anyámhoz vettem az irányt. Mint szokott, a fehér kanapéján ült, és egy könyvet olvasott. Halkan beléptem, és elé álltam.

- Ma este nem leszek itthon!- közöltem vele semleges hangnemben. Mereven rám nézett, majd lapozott egyet, és kíváncsiságát elfojtva, Ő is hasonló hangnemben próbált válaszolni.

- És megkérdezhetem, hogy hova szándékozol menni?

- Justin koncertjére. Meghívott.

A szemei felcsillantak. Szinte már láttam az agyába lejátszódó kombinációkat, majd gyorsan elhessegetve a képzelgéseit, egy kápráztató mosolyt villantott rám.

- Igen?- pislantott egy nagyot.

Én csak vállat vontam, majd megfordultam, és kisétáltam a szobájából. Bementem a saját kis fürdőmbe, megengedtem a kádba a forró vizet, és raktam mellé néhány illatosító, kényeztető olajt.

Hosszas percekig feküdtem a nyugalomban, és a csendben, majd mikor kihűlt a víz, kiszálltam, és leengedtem a lefolyón. Egy hófehér törölközőt magam köré csavarva sóhajtottam fel, majd sétáltam ki a szobámba.

Döbbentem meredtem az előttem álló emberekre, majd éreztem, hogy elönt a méreg, és a tehetetlenség..

31.

I saw the Never Say Never. It was amazing. And I know. I love Justin Bieber.:) And I'm proud, because I'M A BELIEBER!

Nevetve feküdtünk egymás mellett. Kész őrület, hogy alig pár perce rájöttem, hogy beleestem a legjobb barátomba, továbbá, hogy Ő szeret engem.

Legalábbis rettentően reméltem. Hisz, elvégre egy ember akkor csókol meg valakit, ha szereti. Nemde bár?

Kétségbeesetten néztem fel Austin gyönyörű, tengerkék szemeibe. Abban a pillanatban, mihelyst a pillantásunk összekapcsolódott, elöntött a melegség, és a bizsergés. Az a gyengédség, ami a szemeiből sugárzott megnyugtatott, és elkábított.

Az arcáról eszembe jutott Justin. Vajon Ő mit csinálhat? Hova tűnt az a macsó srác, aki annyira nagyra volt a fotózáson? Akin annyit nevettem.

A telefonom hangosan csörögni kezdett. Egy jól irányított mozdulattal hasaltam át az ágy másik végébe, majd pillantottam rá a képernyőre, és emeltem gyorsan a fülemhez a készüléket.

-Szia szupersztár!- vigyorodtam el, amint megláttam a nevét a kijelzőn.- Hogy vagy?

-Alice!- éreztem a hangján, hogy mosolyog.- Csajszi, nincs kedved eljönni a ma esti koncertemre? Ha már láttál bénázni egy fotózáson, had mutassam meg neked, hogy milyen vagyok az én világomban.

-Rendben!- nevettem fel.- Hol, mikor, és hányra kell odaérnem?

-Csak készülj össze 6-ra, és Kenny elmegy érted!- jelentette ki, majd mikor valaki kiabált neki a háttérből, sietősre fogta.- Ne haragudj Hercegnő, mennem kell, este látlak. Csók!

Vigyorogva emeltem el a fülemtől a telefont, majd néztem rá Austinra.

-Ki volt az?- kérdezte feszülten.- A társad?

-Igen, Justin hívott.. Szeretné, hogy elmenjek a koncertjére..

-Na persze, csak a koncertre mi?- horkant fel megvetően, és kelt fel az ágyból. Döbbenten meredtem utána.

-Te most min vagy úgy kiakadva?- néztem utána, de választ nem kaptam, ugyanis kiviharzott az ajtón...

30.

Bűvös harminc?:D Na lányok, ki öl meg?xDD

Ajkai az enyémekre nyomódtak, és óvatosan elnyíltak. A lélegzete, mint valami mentőmellény hatott rám, hűvös, mentolos lehelete betöltötte a számat. Szemeim önkéntelenül csukódtak le, ujjaim automatikusan a hajába csúsztak.  Lágyan szorongattam, és játszottam selymes tincseivel, miközben ő a derekamra csúsztatta a kezét, és közelebb húzott magához. Bal tenyerét bebújtatta a pólóm alá, és gyengéden cirógatni kezdte a bőrömet.

Fogalmam sem volt, miért élvezem annyira. Hogy miért hiányzott ennyire. Hogy miért várom el, hogy erősebben szorítson, és soha ne engedjen el?

Egy határozott mozdulattal elhúzódtam, homlokomat az övének támasztottam, és zihálva néztem fel szemeibe.

Mosolygott. Hófehér fogai előbukkantak puha ajkai közül, miközben Ő is levegő után kapkodott.

Egyszerűen magával ragadott az érzés. A szívemet elöntötte a melegség mosolya láttán, arcomra az öröm ült ki, míg éreztem, hogy testemet elönti a forróság, és a végtagjaim ólomsúlyúak lesznek. A szívem hangosan, és hevesen vert.

Megdöbbenve jöttem rá, hogy beleszerettem a legjobb barátomba. Hogy már időtlen-idők óta szerelmes vagyok belé. Hogy féltékeny voltam arra a lányra, akivel a házit csinálták. Hogy idegesített, hogy nem lép felém.

Pár pillanatig sokkolva bámultam rá, majd hirtelen felindulásból jobb kezemmel a tarkójára fogtam, és ajkaimat hevesen az övéire nyomtam. Éreztem mosolyát a csókunk alatt.

A kezemet lejjebb húztam, el egészen a mellkasáig.  A tenyerem alatt vadul kalimpált a szíve.

Halkan ajkaiba kuncogtam, majd teljesen átadtam magam az érzelmeknek, és a pillanatnak..

29.

Na ki várja a következőt, na ki?xDD

Imádlak titeket.:D♥

Ajkait szorosan összepréselte, szemei, mint valami gyilkos fegyver csillogtak, arcáról eltűnt minden érzelem. Az engem ölelő karjai hirtelen erősebben szorítottak, teste megfeszült, és merevvé vált.

Csak figyelte a képet, amin Justinnal épp az első pózt vettük fel.

A jobb térdem a csípőjét érintette, jobb karom a nyaka köré volt fonva, arcomon egy mindenre elszánt, vidám félmosoly ült. Az ő arcán a koncentrálás, és a visszafogottság tükröződött, szemeiben tombolt a tűz. Bal tenyere a csípőmet szorongatta, ujjai alatt meggyűrődött a fekete ruhám anyagja, és kivillantott a csípőmből egy kis darabot.

A következő képen arcunk alig pár centire van a másikétól, arcom egy cseppet oldalra volt döntve, ajkaim elnyíltak, szemeim Justin telt ajkaira csúsztak. Kezemmel az állánál fogtam, Ő megadóan hajolt közelebb, és húzódott egy félmosoly az arcára. Keze a nyakamon pihent, ami abban a pillanatban, mikor fotóztak, fel sem tűnt.

Tudtam, hogy milyen képek fognak következni, és nem tudtam, hogy Austin mit fog rájuk reagálni, ha már egy ehhez hasonló, egyszerű képnél is ennyire feszült lett.

Ujjaimat a képre csúsztattam. Szükségét éreztem, hogy megmagyarázzam a dolgot.

- Ő itt Justin.. - húztam végig az ujjam begyét óvatosan a féloldalasan mosolygó, csillogó tekintetű fiú arcán. –Ő volt a társam. Antonio, a fotós mellém rendelte, mert minden áron hatalmas romantikát akart látni a gépén. Szerinte, tökéletesen csináltuk..

Nem válaszolt, csak fordított egyet, ahol épp Justin szája sarkába adtam egy rövid puszit. A fiú szemeiben az elégedettség csillogott. A képen csak a hajam, a hátam, és az arcomból egy kis részlet látszott. Justinnal szemben állt a fényképész, ezáltal tisztán láthatta mindenki, ahogy mosolyog, és a kamerába kacsint. Bal keze a derekamon pihent, és úgy szorított.

Austin megelégelte a látottakat, és egy hangos szusszanással maga mellé dobta az albumot. Tekintetét mereven maga elé szegezte, és nem szólt semmit sem.

Hevesen kalimpáló szívvel szorítottam meg a vállát, de nem reagált rá. Úgy éreztem, menni akar, és nem szeretne velem lenni.

Én viszont nem akartam hagyni, hogy magamra hagyjon. Magamhoz akartam láncolni, a saját foglyomnak akartam tudni.

Jobb kezemmel megragadtam az állát, és magam felé fordítottam. Dühösen a szemeibe meredtem, és lejjebb húztam az arcát.

- Idefigyelj Austin Leavey! Nem tudom, mi a fene ütött beléd, de nagyon nem jön be az új stílusod. Azt kérted, hogy mutassam meg a képeket, amit Antonio csinált. Megmutattam, erre a reakció annyi, hogy…- elmosolyodott, és mutató ujját ajkaimra rakta.

- Nagyon aranyos vagy, mikor durcázol! – kuncogott, miközben gyilkos tekintettel meredtem rá.

- Tudod mit? Na, tudod? Menj a francba! Mi az már, hogy még neked áll feljebb, aztán utána még képes vagy…

Ott, abban a pillanatban belém akadt a szó…

28.

Köszönöm szépen azt a 88 kommentet luckyjazz-nak, és vattacukor6-nak.:) Imádlak titeket lányok.:)♥

Továbbá, köszönöm a több mint 8300-as nézettséget.:) Örülök, hogy tetszik a történet, és sajnálom, amiért ilyen ritkán, és ilyen rémes részeket hozok.:(

A nyakába ugrottam, arcomat vállába temettem. Mivel alacsonyabb voltam nála, lábujjhegyre kellett állnom, hogy felérjem.

Nevetve ölelte át a derekam, emelt meg, és forgatott körbe a szobában.

- Ennyire hiányoztam volna, Al?- kuncogott továbbra is, majd a hangja hirtelen komoly, és vágyódó lett. – Mert te nekem, rettenetesen hiányoztál!

Azzal lerakott a földre, jobb tenyerét az arcomra simította, míg homlokát lassan az enyémnek döntötte, és szemeivel az enyémet pásztázták.

Rettegtem attól, hogy valami olyasmit olvas ki a tekintetemből, amitől undorodhatna, megvethetne, - vagy ami ennél is rosszabb,- ott hagyhatna.

Éreztem, hogy az arcomon még alig felszáradt könnyek útját hüvelykujjával letörölte, majd egy féloldalas mosoly kíséretében egy hosszú puszit nyomott a homlokomra.

Az arcomat elöntötte a vér, a szívem hevesen vert, a tenyerem izzadni kezdett, és jéghideg lett, a térdeim pedig megállíthatatlanul remegtek.

Ajkaim közül egy halk sóhaj szakadt ki, mire bal keze a vállamra csúszott, hátrasimította a hajamat, majd ujjait óvatosan végighúzta a gerincem mentén, és simította rá a derekamra.

Lehunytam szemeimet, és elmosolyodtam. Újra lábujjhegyre álltam, arcomat pedig nyakába rejtettem, miközben szorosan öleltem Őt. Nevetve csúsztatta ujjait a combomra, majd markolt beléjük, és egy kicsit feljebb emelt. Értettem, hogy mit akar, így elrugaszkodtam a talajtól, és csípője köré fontam lábaimat.

Felnevetett, majd lassú léptekkel az ágyam felé vitt, megfordult, és leült rá. Az öléből néztem csillogó szemeit, melyek az arcomat pásztázták, és telt ajkait, amelyek rám mosolyogtak.

- Na, nem mesélsz a fotózásodról?- suttogta, miközben egy hajtincsemet az ujja köré csavarta, majd lassan, a hajam végével végigcirógatta a nyakamat.

- Mit meséljek?- kérdeztem vissza.

- Például, hogy milyen volt. Hogy mikor kapod meg a portfóliót. Kikkel találkoztál.. Bármiről Alice, csak kérlek, mesélj.

- Nem tudok mit mesélni.. Viszont mutatni tudok!- másztam ki öléből, azzal a bőröndömhöz léptem, és elhúztam a cipzárt, majd a kis, egyszerű, mályvaszínű fényképtartót a kezeim közé fogva álltam fel, és lépkedtem mellé vissza. Szinte már automatikusan nyúlt a derekam után, és húzott az ölébe.

Kivette a kezeim közül a képeket rejtő kis tartót, majd lassan, kíváncsian lapozgatni kezdte. Minden egyes képet alaposan megnézett, és mosolyogva figyelte a papírról visszaköszönő arcomat.

Amint a közös képeken feltűnt a társam is, Austin rettentően megváltozott..

27.

elnézést a kimaradásért..:$

Kíváncsian az ajtó felé néztem, és vártam a felbukkanó alakot.  Madlin, az egyik szolgáló jött be a szobámba félénken. Kedvesen rámosolyogtam, mire mintha egy kis önbizalmat öntöttem volna belé. Arcán egy halvány mosoly ült, majd lassan közelebb lépkedett. Néhány lépésnyire tőlem megállt, és zavartan a ruhája anyagát morzsolgatta.

- Kisasszony.. - pirult el és tekintetével a földet kezdte el pásztázni. – Örülök, hogy újra itthon van. Remélem, jól érezte magát a fotózáson..

- Köszönöm szépen Mad. – mosolyodtam el először aznap szívből. – Legyen szíves elárulni, míg nem voltam itthon, nem kerestek?

A testemet elöntötte az izgalom. A tenyerem izzadni kezdett, a szívem hevesen vert. Egyetlen egy szót akartam hallani tőle. Azt a szót, ami még táplálhatta volna a lelkemben élő reményt.

Az az egy szó, ami segített volna átvészelni azt a helyzetet, amibe belecsöppentem. A szomorúságot, meglepődöttséget, és fájdalmat. A hatalmas veszteséget.

Egyetlen vétkes kis hibából hatalmas zűrzavar lett, amin már nem tudok változtatni. Austin mással van. Már nem én vagyok a legjobb barátja. Nincs szüksége rám. Én már kitörlődtem az életéből.

Madlin megrázta a fejét, majd elnézést kérve kirohant a szobámból. Könnyektől elhomályosuló látással rogytam le az ágyamra. A szívem kettészakadt, és úgy éreztem, nem lüktet többé. Nem érezte szükségét, hogy dobogjon.

Ahogy körülnéztem a szobámra, minden az itt eltöltött boldog pillanatokra emlékeztetett. Mikor Vele nevettem, vagy sírtam, vagy épp csak beszélgettünk. Vagy hallgatott, miközben én megállíthatatlanul meséltem neki a problémáimat. Vagy mindez fordítva.

A hiány kegyetlenül marcangolt, és szaggatott. Egy másodpercnyi nyugtot sem hagyott, csak kínzott.

Minden, ami eddig természetesnek tűnt számomra, elveszett.

Sírva dőltem hátra az ágyamon, és hagytam, hogy sós könnyeim végig folyjanak arcomon, és vesszenek el a selyem huzaton.

- Tudtam, hogy így foglak megtalálni!- hallottam az ajtóm felől a mosolygós hangot. Egy pillanat alatt felültem, és letöröltem a könnyeket.

Ő csak beljebb lépett, becsukta az ajtót, és rám vigyorgott. Ajkaim felfelé görbültek, kezeim megremegtek.

Közelebb lépett hozzám. Gondolkodás nélkül álltam fel, és rohantam felé. Szükségem volt rá!

Csakúgy..

Na ki találja ki, hogy kikről van szó?:D Nem belémkötni.:D Saját vélemény.^^

Az arcomon egy kegyetlen mosoly ült. Szinte már zavarba ejtően bámultam a kis incidensem okozta következményeket. A hatalmas erő, ami bennem lakozott, lassan, de egyre jobban kibontakozott a célszemély lelkében.

A meghökkent lány, aki egész eddig teljes bizonyosságban élt barátja kétségtelen szeretetét illetően, most sokkolva, és rémülve álldogált az egyre jobban összezavarodó, ideges fiú előtt.

Már régóta figyeltem a románcukat. A tapasztalatlan kisfiú, aki váratlanul berobban a hírességek közé, és emelkedik fel a semmiből a csúcsra, elárulja egy rádiós beszélgetés során, hogy ki újdonsült élete szerelme. A lány,- hatalmas pénzfaló döghöz méltóan- azonnal megjelenik a tehetséges csillag mellett, és minden egyes mosolyával, szavával, és érintésével csak még jobban elcsavarja a fejét. Persze, az elejétől kezdve ez volt a célja. A fiú teljesen beleesik, rajong érte, szinte már egy szaváért ölni tudna, és akkor a lány nagy kegyesen eleget tesz a fiú könyörgésének, és a barátnője lesz.

Innentől kezdve kapott el az undor. Sajnáltam, szerencsétlen flótást, amiért ennyire naivan hitt a szerelemben, a szerelmében, és a kis álmaiban. Persze, megkapta a lányt, de minden mást elvesztett. Mint például az igaz barátait, a rajongóit, és a józan eszét.

Mikor már untam a lány magas szintű mesterkedését, közbeléptem. Lepergettem a fiú szeme előtt a történteket, és varázslatos képességeim segítségével megszüntettem a lány iránt érzett minden szerelmét, kötődését, és emlékét. Tudtam, hogy gonosz dolog volt elrabolni élete legszebb hónapjainak hitt tündérmeséjét, de így láttam igazságosnak. Az elméjét megtöltöttem a hűvös tartózkodással, a régi önmagával, és a valódi események pontos történéseivel.

És hogy a lány mit kapott? Ez volt az egészben a legszebb számomra. Elhatároztam, hogy szenvedni fog. Hogy megmutatom neki, milyen is az, mikor valakit igazán szeretnek. A fiú naiv érzéseit ültettem a szívébe. Az érzéseit, emlékeit, és minden egyes apróságot, amit a másik tudott róla. A lány sokkoltan, hevesen dobogó szívvel állt a sztár előtt.

Innentől kezdve, semmi közük sem volt egymáshoz. A fiú néma, rideg, gúnyos tekintettel mérte végig az előtte álló nőt. Nem érzett iránta semmit a szánalmon kívül. Pont, mint ahogy a lány érzett iránta a kapcsolatuk alatt.

Elégedett mosollyal figyeltem a sírva könyörgő hölgy próbálkozásait. A másik csak hallgatott. Tudta, hogy ez még jobban fáj a szenvedőnek.

Egy apró mosollyal az arcán kisétált, és egyenesen felém vette az irányt. Mikor közvetlen elém ért, karba font kezekkel néztem fel rá, arcomon egy félmosoly ült. Szemtelenül jóképű volt. Barna szemei pajkosságot tükrözve ragyogtak rám. Egy határozott mozdulattal benyúlt a hajam alá, és hosszú, csontos ujjaival közelebb húzott magához. Ajkai némán játszottak enyéimmel, miközben a távolból egy szívszorító sikítást hallottunk, amit a magas hangon kitörő csillapíthatatlan sírás követett.

Elértem a célomat. A bosszúm édes volt. Ő szenvedett. A fiú szabad volt. Ahogy az meg volt írva.

Enyhén scy-fi..:$

26.

Rájöttem, hogy a mostani résznek kétfajta folytatása is lehetne..:D most megkegyelmeztem, és Alyshonom haragját kivívva felraktam a szelídebbet..:$

imádlak titeket.:) Remélem, a felvételizőknek jól sikerült minden.:)

Egy hatalmas gombóccal tartottam el a telefont a fülemtől, és húztam rajta végig az ujjam, hogy megnézzem, vajon csak hatalmas a csend a túloldalon, vagy tényleg kinyomott?

Amint megláttam, hogy a kapcsolat megszakadt, csalódottan lehunytam a szemeimet. Ennyire nem bánthattam meg. Ennyire nem változhatott meg két nap leforgása alatt. Az lehetetlen.

Egy gyengéd érintést éreztem a karomon, mire ösztönösen oldalra kaptam a fejem. A tekintetem egy halvány, de bátorító mosolyba ütközött, mire a gombóc egy kicsit összébb húzódott.

Ám a szívemben kavargó érzéseket nem tudtam elnyomni. Egyszerűen csak sétáltam Justin mellett, és tépelődtem azon, hogy vajon hol rontottam el. Hol ment ennyire tönkre a barátságunk.

Hogy miért így alakult ez az egész.

- Héj, Alice!- suttogta a fülembe mély hangján figyelmeztetően. A következő percben hangos dudálással egy autó száguldozott el mellettünk, miközben a sofőrje hangosan káromkodva mutogatott össze-vissza. Kábultan néztem fel.

Persze, a hétköznapi eseményre alig-alig figyeltek fel. Csak egy ideges autós, aki majdnem elütött egy lányt.

Szerencsétlenségünkre azonban, az a néhány ember, aki felfigyelt, felismerték Justint. Egy hangos „Úristent!” követve már mindenki körülöttünk tolongott, és lökdösődött, hogy még közelebbről láthassák a hírességet. A tömeg nem volt tekintetre senkire sem. Engem ugyanúgy lökdöstek, mint bárki mást, és ugyanúgy szitkozódva ócsároltak, akárcsak bárki mást, aki 5 méternél közelebb került hozzá.

Kenny hamar kapcsolt, és utat vert nekünk a fekete limuzinig. A sofőröm egy kedves mosollyal fogadott, majd az utakra koncentrálva hazafelé vette az irányt.

Otthon az első dolgom az volt, hogy felrohantam a szobámba, ledobtam a táskámat az ágyra, majd a szekrényemhez siettem, amin a közös képünk volt. Vajon az a fiú a képről, aki szorosan ölelve vigyorog a kamerába teljesen eltűnt?

Elmélkedésemet egy halk, rövid kopogtatás zavarta meg.

25.

Minden nyolcadikosnak sok sikert a felvételijéhez.:)

Egy lány vette fel a telefont. Hangosan nevetett, miközben a háttérből szólt a zene, és Austin nevetése.

- Haló?- szólt bele, és habár fogalmam sem volt arról, hogy hogy nézett ki, mégis tudtam, hogy mosolyog.

- Öm.. Elnézést, azt hiszem, rossz számot hívtam.. - motyogtam majd vártam valami reakcióra.

- Kit keres?- csendült fel a vidám, kíváncsi szoprán.

- Austint.. – a tekintetemet körbefuttattam a havas utakon, a vastag kabátokba öltözött gyerekeken, valamint a divatos, ámbár vékony pulcsis lányokon. A város már a kora reggeli órákban pezsgett az élettől.

- Ó, ő itt van mellettem! Ki keresi?- érdeklődött a lány.

- Alice.. - suttogtam a nevemet.

- Hej, főnök, egy Alice nevezetű hölgy keres!- adta elő a színésziesen az ismeretlen. Austin csak nevetett, majd pár másodpercen belül közelebbről éreztem a hangját.

- Igen?- szólt bele kuncogva.

- Szia!- suttogtam elhalóan.

- Szia Al! Hogy s mint?- a közelében lévő lány magas hangon felnevetett, mintha Austin valami hatalmas poént lőtt volna el. Egy olyan poént, amit én nem érthettem.

- Minden rendben.. Veled?

- Épp Bells-el vagyok! Összeraktak minket a suliban egy csoportba, és most a közös munkán dolgozunk.. Milyen volt a fotózás?- a Bells nevezetű lány idegesen pisszegett párat, mire Austin hangja kapkodóvá vált. – Sajnálom Alice, most le kell tennem. Később még beszélünk, rendben?

- Várj!- kiáltottam megfeledkezve magamról- Mit akartál mondani?

Pár pillanatig csak a szuszogást hallottam a készülékben, már kezdtem azt hinni, hogy elfelejtett kinyomni, vagy a saját, izgatott lélegzetvételemet hallgatom csupán. Ám ekkor kimért, titokzatos hangon csak ennyit felelt:

- Már nem számít.

24.

Igen, tudom, rövid, de legalább réész.:) A következővel tényleg megpróbálok sietni..:)

Izgatottan doboltam ujjaimmal a combomon, miközben az alattam elsuhanó felhőket figyeltem. Az autók, és kamionok miniatűrnek tűntek, míg a szürke autópályák egyenletesen kanyarogtak, majd ágaztak le néhány helyen, és torkolltak bele egy-egy főútba.

A bennem lévő feszültség szinte már tapinthatóvá vált, minden egyes mérföld után. Egyre jobban vártam, hogy végre hazaérjünk. New York-ba. Austinhoz. A hétköznapjaimba.

Hiányzott már a normális életem. A nyugalom, a hatalmas lakás, a házvezetőnk, apa, az anyától távol eső szobám, de legfőképp a barátom.

Akit totálisan elfelejtettem..

Idegesen kaptam ki a kistáskából a telefonom, és nyomtam meg hosszan a kettes gombot. Feszülten hallgattam az ütemesen sípoló hangot, majd mikor a hangposta monoton hangja csendült fel, inkább kinyomtam.

Hirtelen, és nagyon erősen öntött el a bűntudat. Nem szándékosan hanyagoltam el ennyire. Nem akartam, hogy ilyen módon szakadjon meg a kapcsolatunk. Egy olyan dolog miatt, amit megvetettem.

A szívem összeszorult, és hatalmasat dobbant. A mellettem szuszogó Justin egy mély lélegzetet vett, majd feje a vállamra bukott. Pár percig némán, merengve figyeltem, ahogy alszik. Puha, telt ajkai elnyíltak, arcán az édes álom nyugalma ült.

Vártam már, hogy leszálljunk. Már csak fél óra választott el a régi életemtől. Abban a rövid időben, míg a repülőtér felett köröztünk, megállás nélkül Austint hívogattam.

Mikor már kezemben a csomagjaimmal, lehajtott fejjel, Justin mellett sétáltam kifelé az utcára, végre felvette. De nem az a jól ismert, nyugalmat árasztó hangszólt bele. Egy számomra vadidegen, vidám és dallamos csengésű. Abban a pillanatban elfogott a jeges rémület.

23.

Őszintén? Mivel zenére írtam, így a ritmustól, és az ütemek gyorsasága, vagy épp erőssége vezényelte a szavakat, és a történetet..:)

Remélem, tetszeni fog.:)

Egy új erő mozgatta a szívem. Lassan kúszott ki az ereimbe, és áradt szét a végtagjaimba. Az újfajta érzés teljesen megdöbbentett, és olyan lelki támaszt adott, amire nem számítottam. Az államat szinte már önkéntelenül emeltem magasabbra, a szemeimből előtörő könnyeket egy mozdulattal letöröltem, és nem engedtem, hogy az anyám miatt, akár még egy csepp is kibuggyanjon. Nem érné meg. A légzésem fokozatosan lassult, és elöntött a nyugalom. Végignyaltam sebes alsó ajkamon, majd Justinra néztem.

Kíváncsian fürkészte szemeimet, miközben bal keze hanyagul ráfogott a derekamra. Jobb kezének ujjai lágyan végigcirógatták arcomat, mire egy jóleső borzongás futott végig rajtam. Pilláim automatikusan csukódtak le, és bújtam bele még jobban a tenyerébe. Kezeimet levezettem a mellkasára, és a pólójába markoltam. Egy igazi mosoly ült ki arcaimra. Egy felszabadult, boldog mosoly.

Felnéztem Justinra, majd egy hirtelen mozdulattal, bal kezemmel közelebb húztam, arcomat feljebb emeltem. Lassan, elnyílt ajkakkal közeledett, mire elvigyorodtam. Először az orra hegyére, majd a szája sarkába adtam egy-egy apróbb csókot, majd végül puha, telt ajkaira.

A derekamat ölelő keze szorítása erősebb lett, közelebb húzott magához. Szinte elvesztem a körém fonódó hatalmas karokban..

Másnap..

Egy hatalmas vigyorral az arcomon ültem fel a francia ágyban, és néztem körül az egyszerű, szállodai szobában. Hajam előre zúdult, miközben a takaró egyre lejjebb csúszott a hasamról. A hosszú kar, ami egész eddig lazán pihent a csípőmön, körém fonódott, és a gazdája felé húzott. Nevetve dőltem az alvást színlelő Justinnak, miközben az angyali mosolyát figyeltem. Szorosan magához vont, majd arcát a nyakamba fúrta, egy édes csókot nyomott rá, és halkan szuszogni kezdett.

- Nem veszem be, hogy alszol!- nevettem fel.

- Pedig reménykedtem benne!- hirtelen fogait éreztem bőrömön, mire végigfutott a hideg a gerincemen.

Ujjai a hasamra csúsztak, óvatosan felgyűrték a vékony selyem trikót, amit még tegnap este vettem fel, és lágyan cirógatva kalandoztak a bőrömön.

Nevetve nyúltam a keze után, majd mikor rátaláltam, az övére simítottam enyéimet, mire megfordította tenyerét, ujjainkat pedig összefonta. Egy gyengéd puszit nyomott az államra, miközben lassan feljebb ült, a másik kezén támaszkodva, és felém hajolt. Lassan, tűnődve vizsgálgatta arcom minden egyes rezdülését, majd mogyoróbarna szemei az enyémekbe fúródtak. Arcára egy gyengéd mosoly ült ki, majd közelebb hajolt, és lágyan megcsókolt…

22.

Na, újabb 15 komi, és még egy részt ma?:)♥

Kivágtam magam előtt az ajtót, és a fa korlátba kapaszkodva rohantam egyre feljebb a lépcsőkön. Egy hatalmas, hófehér, néhány helyen már rozsdás ajtó váltotta fel a felfelé tekeredő sort. Óvatosan megfogtam a fém kilincset, és finoman lenyomtam. Egy kicsit lejjebb mozdult, de mintha semmit sem csináltam volna. Ráfogtam a másik kezemmel is, és összeszorított ajkakkal kezdtem el nyomni.

Az ajtó engedett makacsságomnak, és halkan, nyöszörögve kinyílt. Lassan toltam egyre kijjebb a tetőtérben, majd léptem ki az éjszakába.

A város fényei az egekig értek. A sima, egyszerű beton tér, ahova az ajtó vezetett a szálloda tetején volt. Pár antennán kívül semmi sem volt itt.

Lihegve, remegő térdekkel a vastag peremhez sétáltam, és felültem rá. A tekintetem körbevándorolt minden egyes kiemelkedő épületen, fénytől duzzadó utcán, emberektől nyüzsgő sétányon. Jó volt egyedül lenni, messze mindentől, ami önmagamhoz kötött.

Hirtelen egy hangfoszlány ütötte meg füleimet, mire összevont szemöldökkel lassan megfordultam, és kerestem a forrását.

- Csak bízz bennem!- emelte fel hangját, mintha valakit nagyon meg akarna győzni. Ezerből is felismerném az Ő hangját. Arcomra egy halvány, óvatos mosoly kúszott. –Tudom, hogy mit csinálok!

Ekkor már láttam az alakját is. Telefonált. Tekintetét körbefuttatta a környezetén, majd rám emelte. Ajkaira egy bizalmas mosoly ült ki, és lassan, mint aki rá ér, közelebb lépett.

Egy szélroham söpört végig a fedetlen téren, kapott bele hajamba, és kezdett vele játszani. Hunyorogva figyeltem tovább egyre jobban közeledő alakját, miközben próbáltam nem a szemembe lógó tincsekre koncentrálni.

Mikor már közvetlenül előttem állt, jobb kezével megfogta enyémet, és összefonta ujjainkat. Tűnődve figyelte arcom minden egyes rezdülését, miközben a telefonba beszélő hangot hallgatta. Olykor-olykor egy aprót bólintott, majd röviden válaszolt a feltett kérdésekre.

Tekintete az ajkaimra csúszott, majd egy pillanatra pupillái kikerekedtek, kezét óvatosan kihúzta ujjaim közül, és az arcomra simította. Hüvelykujját alig érintve bőrömhöz, végighúzta alsó ajkamon.

Szemeim újra megteltek könnyekkel, és egy elfojtott, mélyről jövő csuklás rázta meg a testem.

- Most le kell tennem.. Később beszélünk!- suttogta a telefonba, majd választ sem várva kinyomta, és elrakta a készüléket. Mindkét kezét az arcomra simította, és szomorúan nézett rám.

Újra kitört belőlem a sírás, mire a mellkasára borultam, arcomat a tenyereimbe temetve. Szükségem volt arra, hogy valaki vigasztalni kezdjen, hogy átöleljen, és a fülembe hazudja, hogy ’Minden rendben lesz!’.

Ő pont ezt tette. Kezeit a derekamra, és a hátamra simította, szorosan magához húzott, és el sem engedett egészen addig, amíg egy kicsit meg nem nyugodtam. Akkor egy kicsit eltolt magától, bal kezét az arcomra simította, és homlokát az enyémnek támasztotta.

- Mi történt Alice?- suttogta mély, rekedtes hangján.

- Az anyám.. – csak ennyit tudtam kinyögni. Justin újra magához húzott, és egy hatalmas sóhaj szakadt ki tüdejéből...

21.

Na ki van itt?:D Remélem, tetszeni fog.:) ne feledjétek.:) 15 komi, és kövi.:)♥

A düh és a tehetetlenség tükröződött a szemeiben. Dühös volt, mert szó nélkül elmentem, és mert nem oktathatott ki, hogy hogyan viselkedjek a tervezők előtt. Tehetetlen volt, mert nem tudott mit tenni. Ahogy elnéztem, mintha olvastam volna a fejében, ugyanazokat a gondolatokat láttam magam előtt, amiket Ő.

Mi van akkor, ha a bugyuta vigyorommal elrontottam mindent, és a két tervező másnap a felmondásomat küldi? És mi van akkor, ha Justin miatt bocsájtanak el? Ha úgy gondolják, hogy a hírnévért bármire képes vagyok, még arra is, hogy vele mutatkozzak, és ezáltal közelebb kerüljek hozzájuk? Hogy a semmitmondó, unalmas kis életemmel lehangoltam a neves embereket, és ezzel szégyent hoztam rá.

A bőre lassan átváltott pirosba. Szemeiből szikrázott az idegesség, és a méreg. Ajkait összeszorította, és egy végtelen percig előttem állt. Majd felemelte a jobb kezét, és arcon vágott.

Döbbenten zuhantam a földre. Az arcomhoz kaptam, és elnyílt ajkakkal szorítottam az égő ütés helyét bőrömön. Sosem ütött még meg. Egyszer sem fajult odáig a helyzet, hogy megüssön.

A jeges, néma csendbe, egy halk, cseppenő hang tolakodott be, amint halkan rápottyant egy kemény felületre, majd elhalt.

Tekintetemet nehezen elfordítottam anyám meglepődött, mégis feszes alakjától. Lenéztem a ruhámra. A köldököm alatt egy piros kis folt éktelenkedett. Nyelvemmel szinte öntudatlanul simítottam végig alsó ajkamon, majd húztam vissza, mikor megéreztem a vér sós, jellegzetes ízét. Kezemmel a számhoz nyúltam, majd kézfejemmel óvatosan végigsimítottam rajta. A felszakított seb, amiből szivárgott a vérem, csípett és fájt.

Zavartan felkecmeregtem, kihúztam magam, és anyám elé álltam. Mélyen a szemeibe néztem, miközben elöntött a gyűlölet iránta.

- Azt üzenték, hogy üdvözölnek, és hogy remélik, minél előbb viszontláthatnak majd az oldalamon a legközelebbi fotózáson.. –köptem oda a szavakat, majd sarkon fordultam, az alsó szoknyámba markoltam, és a szobám felé futottam. Amint beértem, ajkaim lefelé görbültek, szemeimet elöntötték a könnyek, és remegő kezekkel, fulladozva, a hajamat túrva, fel s alá kezdtem el járkálni.

Mikor egy kicsit lecsillapodtam, megálltam a tükröm előtt, letöröltem a már megszáradt vért egy vizes vattával, lemostam a sminkem, átvettem a ruhám, leengedtem a hajam, és kifésültem, és leültem a kis székre.

Tűnődve néztem az enyhén vörös szempárra. Jobb kezemet felemelve, óvatosan megérintettem feldagadt alsó ajkamat, majd sziszegve elhúztam a számat.

Nem akartam tovább ott maradni. Egyszerűn képtelen lettem volna vele egy lakosztályban maradni. A hirtelen támadt gyűlöletem olyan erős volt, hogy menekülésre ösztökélt. Így aztán csak mentem. A lábam vitt előre. Magam sem tudtam, merre tartok, csak haladtam.

Némán kinyitottam a szobám ajtaját, és anyámmal mit sem törődve, kifutottam a lakosztályból, és a topánkám orrát nézve futottam tovább.